Sci-fi monodráma a Révben

cc

Új bemutatóra készül a Dialóg nonprofit szervezet.

Ezúttal is egy monodráma készülődik a szlovákia magyar dráma helyzetét erősítő nonprofit szervezet műhelyében, csak most egy fiatal szerzőpáros lép a nyilvánosság elé. Matusek Attila és Laboda Róbert színpadi műve ráadásul egy olyan műfajjal próbálkozik, mely tájainkon kevésbé divatos. Egy kortárs sci-fit láthatnak azok, akik 2019. december 12-én 19.00 órától részt vesznek a Pillanat, amely kilóg az időből című előadás monodráma bemutatóján.

Az előadást Matusek Attila rendezte, aki egyben az előadás főszereplőjej is, a rendező munkatársaként Culka Ottó, dramaturgként Varga Emese dolgozott a produkcióban. Az előadás díszlettervezője Borsodi Jenő, az előadás technikai munkatársa Csicsó Tamás.

Lakhatatlanná vált a Föld, végveszélyben az emberiség. Majoran Hektor, fizikus – tudja a a megoldást. A mizantróp természetű fizikus egy olyan módszert dolgozott ki, amely alapján a Föld lakossága és minden élő szervezete egy szempillantás alatt teledeportál egy másik bolygóra, ami kisebb ugyan, de az élet újrakezdéséhez elegendő. Csakhogy a tökéletes képletbe hiba csúszik. A föld lakossága és minden élő szervezete az Esemény napján megérkezik az Új Világba. Csak épp Majoran Hektor nem. Ő marad, egyedül a Földön – olvasható az előadás ajánlójában.

A Pillanat, amely kilóg az időből című scifi monodráma ősbemutatójára 2019. december 12-én 19.00 órától kerül sor a Rév – Magyar Kultúra Háza színháztermében. Az előadás a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával jött létre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?