Több bank alkalmazottja kevesli a bérét

UniCredit Bank
Pozsony |

Fellélegezhetnek az UniCredit Bank ügyfelei. A szakszervezetnek sikerült egyezségre jutnia a pénzintézet vezetésével a béremelésről, így már nem fenyeget az a lehetőség, hogy az alkalmazottak sztrájkja miatt bezárnak a fiókjai. A bankszektorban azonban általános az elégedetlenség.

„Még október 9-én hirdettünk sztrájkkészültséget, ami mára meghozta a gyümölcsét”

– nyilatkozta Jana Szászová, az UniCredit Bank Czech Republic and Slovakia szakszervezeti vezetője.

Szerinte a szakszervezet végül elfogadta a bank vezetésének az ajánlatát, amely 2,6 százalékos béremeléssel számol, miközben a banki alkalmazottak a jövőben is 500 eurós karácsonyi bónuszra számíthatnak. Szászová is elismerte azonban, hogy nem minden alkalmazott elégedett az egyezséggel, amelyet egy évre kötöttek, így a jövő év november végéig érvényes.

„Többen is a durva munkabeszüntetésre szavaztak, azonban csak olyan lapokkal játszhatunk, amelyeket kiosztottak számunkra”

– vallotta be Szászová.

Nem az UniCredit azonban az egyedüli pénzintézet, amelynek az alkalmazottai elégedetlenek a fizetéseikkel. Az ágazati szakszervezetek már többször is felhívták a figyelmet arra, hogy a pénzügyi szektorban ugyan magas az átlagbér, ez azonban csak a csúcsmenedzserek álomfizetéseinek köszönhető, az egyszerű banki alkalmazottak nincsenek megelégedve a fizetéseikkel és a munkakörülményekkel sem.

„Mindezt figyelembe véve az sem csoda, hogy az ágazatban hatalmas a fluktuáció. Tavaly a Szlovák Takarékpénztár alkalmazottainak a 12,5 százaléka cserélődött le, az Általános Hitelbanknál (VÚB) 20, a ČSOB-nál és az UniCreditnél 18 százalékos a fluktuáció mértéke”

– nyilatkozta Svetozár Michálek, a Pénzügyi és Biztosítói Alkalmazottak Szakszervezetének (OZPPP) az elnöke. Szerinte látványos különbségek vannak az egyes bankfiókok között, így olyanok is akadnak, ahonnan tavaly az alkalmazottak 40 százaléka távozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?