Az ünnep követelményei

Vannak-e az ünnepnek követelményei? Szerintem nincsenek. Követelményeket mindennel és mindenkivel szemben az ember támaszt, egyedül az ember. Persze, van egyfajta szokásjog, vannak hagyományok, de követelményt csak az üzlettel karonfogva járó társasági élet ébresztett. Még a szeretet sem követelmény, a jó szív, hiszen maga Isten sem követel, csak az ember, egyedül az ember. Isten ajánl, és lehetőséget ad, az ember pedig szabad döntése szerint ünnepel, szeret, gyűlöl, gyakorol könyörületet, vagy követel. Leginkább magának tiszteletet, hiszen amikor megadott a dress code (kötelező viselet), sose nem az ünnep jellege a mérvadó, hanem a jelen levő személyek névsora. Aztán amióta ekkora teret hódított magának a közösségi médium, már a családi ünnepek is egyre inkább annak követelményei szerint szerveződnek, történetesen, hogy készülhessenek olyan fotók, melyek kirakhatók, feltölthetők a széles közönség csodálatát és irigységét kivívandó. Pedig az ünnep, az nem ez. Nem az ételsor mennyiségében, minőségében, nem a külsőségek halmozásában, nem az ősi bútorok közt új ruhában körbeállt trendi karácsonyfában, emeletes tortában lakozik, hanem ha lakozik valahol, az az ember, egyedül az ember. Az emberben benne.

Bizony, kedves Olvasóink, mint minden évben, idén is elérkezett, hogy a második adventi gyertya meggyújtása után én már a karácsonyi jókívánságaimat és gondolataimat oszthatom meg Önökkel. Egy hét múlva ugyanis ismét az egész évben tervezett és előkészített ünnepi dupla, vagyis két hétre szóló Vasárnapot vehetik a kezükbe, melyben már hagyományosan a leghivatottabbak, egy katolikus és egy református lelkész adja kezünkbe a vezérfonalat. Amelynek mentén az egész évben a legjobbat kereső, a legjobbra törekvő munkatársaimnak megint sikerült olyan interjúkat, riportokat, tanácsokat és okos gondolatokat összegyűjteniük, melyek külön-külön is, de összességükben még inkább az ünnep lényegére világítanak rá, figyelmen kívül hagyva bármiféle követelményt. Mert mi más, ha nem a lélek nagysága, maga az ünnep az, amikor a súlyosan beteg Törőcsik Mari beengedi otthonába az újságírónkat, és általa Önöket is beavatja abba a misztériumba, amit minden ember csak maga élhet meg. Mi más, ha nem a lélek nagysága, amikor a példátlanul gonosz módon elpusztított fiatal élet szülői beengedik otthonukba az újságírónkat, és általa Önöket is beavatják abba az elképzelhetetlenbe és felfoghatatlanba, amit csak ők élhettek meg, és úgy avatnak be, hogy azzal még ők nyújtanak nekünk, a mindenféle követelmények szerint ünneplőknek vigaszt. Mi más, ha nem a lélek nagysága, amikor egy ősi családi hagyományaitól, kultúrájától, jogaitól megfosztott, a társadalomból kitaszított gróf olyan elfogadással és bölcs nagyvonalúsággal meséli el munkáséletét, hogy abba mi mindnyájan, akik piti, napi torzsalkodásokba keseredünk bele, és szítjuk tovább a gyűlöletet, ha elolvassuk, csak belepirulhatunk, de a jó az lenne, ha tanulnánk tőle.

Így e mostani, ugyancsak már az ünnepvárásra hangolt Vasárnapban én már a jövő hetivel kívánok Önöknek, minden munkatársam nevében, áldott karácsonyi ünnepeket. Leginkább azt, hogy ne az ünnep követelményeinek akarjanak, kelljen megfelelni, hanem szívükben érezzék, mint ahogyan mi adjuk szívünkből hétről hétre a lapot, s hogy az ünnepi öltözet, az ünnepi asztal, az ünnepi mindenféle se legyen követelmény, hanem ha már, tiszteletadás az ünnepnek, annak, akiért ez az ünnep lett, szeretteink és minden jóakaratú ember felé. Mert csak akkor van értelme.

Ha igény.

A teljes cikk a Vasárnap 50. számában jelent meg!

VASÁRNAPi ruhában volt, noha az ünnep követelményeinek már eleget tett – sötét öltönyt viselt, mellénnyel, fehér inget, gyászosan komor nyakkendőt és magas szárú fekete cipőt.

Irwin Shaw: Gazdag ember, szegény ember