Jövő szerdán magasugrógála Dunaszerdahelyen

gala
Dunaszerdahely |

Jövő szerdán rendezik meg a dunaszerdahelyi sport-csarnokban Medgyes Renáta karácsonyi magasugrógáláját, immár ötödször.

„Nagyjából száz résztvevőre számítok, nagyrészt a Dunaszerdahelyi járásból. Ez már az ötödik év, és egyre több a jelentkező, vagyis van igény erre a rendezvényre. Nemcsak atléták jönnek, birkózók, focisták is kipróbálják a magasugrást, tavaly az egyik korosztályban éppen egy focista győzött” – tudtuk meg Medgyes Renátától, aki magasugróként kezdte pályafutását, de később váltott távolugrásra. Lánya, Vodnyánszká Renáta is távolugrásban éri el a legnagyobb sikereit, de a karácsonyi gála rajtlistájáról ő sem hiányozhat. A december 18-án, reggel 9 órakor kezdődő gálán hat kategória lesz – fiatalabb diákok, fiatalabb diáklányok, idősebb diákok, idősebb diáklányok, középiskolás fiúk, középiskolás lányok. A résztvevők hivatalos, a szabályoknak megfelelő magasugrómatracra ugranak, és frissítőt, gyümölcsöt, bagettet is kapnak. Az ugrások alatt DJ Imi, azaz Jarábik Imre szolgáltatja a zenét. A nyertesek kupát és ajándékkönyvet is kapnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?