Háromévente előadott siránkozás

államtit

Sokszor és sok helyen elhangzott már, hogy a jövő a tudásalapú és innovációkra építő gazdaság. Ezzel senki sem száll vitába, a kérdés csak az, hogy Szlovákiában ki fogja ezt a gazdaságot megteremteni. 

Az OECD által háromévente elvégzett nemzetközi tesztelés 2018-as kiadásának eredményei ugyanis ismét kimutatták, hogy a szlovák oktatási rendszer nemzetközi szinten már középszert sem képes termelni. A 15 éves szlovákiai diákok mindhárom tesztelt területen messze elmaradtak a legjobban teljesítő országok diákjaitól, és a közép-európai régióban is a sereghajtók közé tartoznak. Szlovákia csak a matematika terén tudta megközelíteni az OECD-átlagot, de ebben nagy szerepet játszott, hogy maga az átlag is csökkent. Ami különösen aggasztó, az a hazai diákok szövegértése. Ezen a területen diákjaink csak 458 pontot értek el, ami mélyen a 487 pontos OECD-átlag alatt van. Ez reálisan azt jelenti, hogy csak a diákok 69 százaléka képes értelmezni egy közepes hosszúságú szöveget, és megtalálni abban a legfontosabb információkat. 

Csaknem egyharmaduknak tehát komoly szövegértési gondjai vannak, ami nem sok jót jelent a mai komplex világban, ahol a hírek és álhírek közötti mezsgye egyre keskenyebb.

A bukdácsoló diákoknak már a munkaszerződésük megértése vagy egy adóbevallás kitöltése is gondot fog okozni. Az OECD 2018-as felmérése megerősítette azt is, hogy Szlovákia továbbra is azok közé az országok közé tartozik, ahol a diákok szociális háttere nagy szerepet játszik a teljesítményükben. A hátrányos helyzetű diákok szinte teljesen hiányoznak a kiemelkedően teljesítő diákok csoportjából, sőt, a szociális háttér szerepe az elmúlt évtizedben tovább növekedett. 

Természetesen a gazdagabb és műveltebb szülők gyerekei mindig előnnyel indulnak, de az igazán kiemelkedő oktatási rendszerek csökkenteni tudják a családi háttér okozta különbségeket.

Ezen a téren érdemes például Észtországra figyelni, ahol kiemelkedő eredményeket érnek el úgy, hogy a hátrányos helyzetű diákok is magasan az OECD-átlag felett teljesítenek.
Nem újdonság, hogy a szlovákiai diákok a PISA-felmérésekben gyengén teljesítenek. Szlovákia először 2003-ban vett részt a tesztelésen, és a diákok eredménye azóta folyamatosan romlik.  2018-ban ugyan elmozdultunk a 2015-ös holtpontról, de egy aprócska javulásból még nem lehet komoly következtetéseket levonni.

Az eredmények értékelése háromévente mindig ugyan a szerint a forgatókönyv szerint zajlik. Először mindenki szörnyülködik a gyenge eredmények felett, majd az ellenzéki politikusuk megpróbálnak politikai jó pontokat szerezni a témával, az oktatási minisztérium pedig próbál valamilyen pozitív részeredményecskét kiemelni és – reformokat ígér. Néhány nap múlva aztán a téma kikerül a köztudatból és a médiából, három év múlva pedig a ciklus újrakezdődik. De itt lenne az ideje, hogy valamit komolyan is tegyünk a diákjainkért. 

A gyenge teljesítmény mellett az is elgondolkodtató, hogy csak a diákok 59 százaléka érzi úgy, hogy a tanárai élvezettel tanítanak.

A változást pedig valahol itt kell kezdeni, mert az eredmények világosan mutatják, hogy azok a diákok, akiket élvezettel tanító tanárok oktatnak, jobb eredményeket érnek el. Ezért a legfőbb kihívás, hogy ilyen tanárokat vonzzunk az oktatási rendszerbe, ennek alapfeltétele pedig a jobb bérezés, de a tanárképzési rendszer is komoly változtatásokat igényel. A szakmai kérdésekről természetesen lehet vitázni, de legalább a változások alapelveiben szükség lenne összpárti megegyezésre, hogy biztosítsuk a reformfolyamat folytonosságát.

Ha valamit megtanultunk az elmúlt évtizedekből, az az, hogy ha minden kormány új oktatási reformot ír, akkor sosem jutunk ténylegesen előre. Ennek eredménye a gyenge eredmények felett háromévente előadott rituális siránkozás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?