A növekvő energiaárak miatt az élelmiszer is drágulhat

drágulás
Pozsony |

Jövőre nem csupán a háztartásoknak, hanem a vállalkozásoknak is megugranak az energiaköltségeik, amelyeket kénytelenek lesznek beépíteni az áraikba. A lakosságnak így a magasabb rezsiköltségek mellett az áru és szolgáltatások egy részéért is többet kell majd fizetnie.

A lakossági ügyfelekhez hasonlóan jövőre a vállalkozásoknak is az áramköltségeik nőnek a legnagyobb mértékben.

„Az áramszolgáltatás díjszabása a kisebb cégeknek átlagosan 7,15%-kal nő az új évtől, a gáz ára pedig nagyjából 4 százalékkal emelkedik”

– nyilatkozta Ľubomír Jahnátek, az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) elnöke, hozzátéve, hogy az egyes szolgáltatók díjszabása között természetesen látványos különbségek lehetnek. Ami azonban tény, hogy míg a háztartási energiaár uniós összehasonlításban a legalacsonyabbak közé tartozik, a cégek által fizetett díjak már most is a legmagasabbak között vannak.

Az iparvállalatok és a szolgáltatások az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat felmérése szerint csak hat uniós tagországban – köztük olyan országokban, mint Nagy-Britannia, Németország, Olaszország – fizetnek többet az áramszolgáltatásért, mint Szlovákiában, a szomszédos országok e tekintetben pedig jóval olcsóbbnak számítanak. Hasonló a helyzet gázszolgáltatás esetében is, miközben a szomszédos országok közül csak a lengyeleknél drágább a gáz a cégek számára, mint Szlovákiában.

A cégek szakmai szervezetei szerint az energiaárak újabb emelése már csak hab a tortán, az elmúlt időszakban ugyanis több olyan intézkedéssel is szembesültek, amelyek növelték a gyártási költségeiket, és amelyek miatt elkerülhetetlenek a további áremelések. Daniel Molnár, a Szlovák Baromfiipari Szövetség igazgatója elmondta:

a kormány intézkedései miatt tavaly és idén együttesen 22,5 százalékkal nőttek a baromfitenyésztők egy alkalmazottra számított átlagos bérköltségei, miközben az energiaköltségek – tevékenységi körtől függően – a 2016 óta eltelt időszakban 41–56 százalékkal emelkedtek.

„Fenntarthatatlan az a trend, hogy a baromfiipari cégek kiadásai folyamatosan nőnek, a felvásárlási árak pedig csökkennek, a jövőben így fel kell készülnünk a baromfiipari termékek drágulására” – állítja Molnár. Tatiana Lopúchová, a Szlovákiai Pékek, Cukrászok és Tésztagyártók Szövetségének az elnöke a bérköltségek növekedését tartja a legnagyobb érvágásnak, amit a növekvő energiaköltségek csak tetéznek. „A gyártáshoz szükséges alapanyagok beszerzése a kiadások nagyjából harmadát teszi ki, több mint 40 százalék jut a bérköltségekre és 16 százalék a szállításra” – mondta Lopúchová.

Hogy pontosan milyen drágulásra számíthatunk az energiaárak növekedése miatt az egyes ágazatokban, azt egyelőre nehéz felmérni, hiszen ez függ a cégek közötti konkurenciaharctól és sok egyéb tényezőtől is. Ami biztos, hogy a cégek növekvő költségeit már most megérezzük a pénztárcánkon.

„Míg az idei első fél évben 2,4 százalékkal nőttek az élelmiszerárak a szlovákiai üzletekben az egy évvel korábbihoz képest, a második negyedévben már 3,6, a harmadikban pedig 5 százalékos drágulást mértünk”

– nyilatkozta lapunknak Eva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője. A lisztért például már októberben csaknem 13 százalékkal többet fizettünk, mint egy évvel ezelőtt, és 7 százalékkal nőtt a kenyér ára is. „A dráguláshoz jelentős mértékben járult hozzá a cégek költségeinek az elmúlt időszakban tapasztalt növekedése” – állítja Sadovská, aki szerint az élelmiszerek legnagyobb árugrását produkáló uniós országok toplistáján Szlovákia már októberben is dobogós helyen volt, és látványosabb javulásra az elkövetkező időszakban sem számíthatunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?