Sertéspestis: kérték a korlátozások feloldását

malacka
Pozsony |

Már e hónaptól feloldhatják a korábban afrikai sertéspestissel fertőzött kelet-szlovákiai régiókban bevezetett korlátozásokat – a földművelésügyi tárca elküldte az ezzel kapcsolatos kérelmét az Európai Bizottságnak.

Időközben folytatódik az érintett gazdák kártalanítása is. „A szaktárca által korábban bevezetett intézkedéseknek köszönhetően az elmúlt időszakban sikerült stabilizálni a helyzetet az afrikai sertéspestissel fertőzött régiókban, ezért hivatalosan is felkértük az Európai Bizottságot a korábban fertőzött területen érvényes korlátozások feloldására” – nyilatkozta lapunknak Daniel Hrežík, a földművelésügyi tárca sajtóosztályának a munkatársa. Az ügyben megszólalt a szaktárca vezetője is. „Reményeink szerint a korlátozásokat már e hónapban feloldják, ami az érintett régió tenyésztői számára azt jelenti, hogy hamarosan újra értékesíthetik a sertéseiket és az ezekből készült hústermékeket” – nyilatkozta Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter, aki szerint azonban a gazdák részéről továbbra sem árt majd az óvatosság.

Az afrikai sertéspestis július végén jelent meg Szlovákiában, elsőként a Tőketerebesi járásban, később azonban a Nagymihályi járásban is találtak fertőzött állatokat. Eddig 11 esetben bukkantak rá a fertőzésre a háztáji tenyésztésben, 24 esetben pedig a vaddisznóknál. A szaktárca szerint a jó hír, hogy a háztáji állományban legutóbb augusztus 19-én találtak fertőzött állatot, azóta csak a vaddisznóknál mutattak ki fertőzést. Hrežík szerint a vaddisznók intenzív kilövése az elkövetkező időszakban is folytatódik, a környező országokban ugyanis még mindig rendkívül elterjedt az afrikai sertéspestis.

A földművelésügyi tárca adatai szerint a környező országokban csak idén több mint 5600 fertőzött vaddisznót regisztráltak, közülük majd 2100-at Lengyelországban, több mint 1380-at pedig Magyarországon. „E két ország az, amely felől a legtöbb veszély fenyegeti Szlovákiát a sertéspestissel kapcsolatban” – tette hozzá Hrežík. Szerinte a szaktárca folytatja az érintett gazdák kártalanítását is: máig 8 tenyésztő jutott hozzá a nekik odaítélt pénzhez, további 45 tenyésztő pedig erre az elkövetkező napokban számíthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?