Nemzedékeket vezetett a pástra a somorjai vívás atyja

Forgács Oszkár

Hétfőn lett volna százéves Forgács Oszkár, a somorjai vívás atyja, aki 62 éven át edzősködött a csallóközi városban.
 

Emlékeket keresek, és sokat találok, mérhetetlenül sokat, pedig csak életének utolsó két évtizedében ismertem. S mit kaphatott tőle az, aki tanítványa volt, nálamnál jóval korábban megismerhette? Forgács Oszkár kaput nyitott a vívásnak Somorján, nemzedékeket vitt a pástra, ezért sokan emlékeznek rá a városban, sőt, az egész Csallóközben. Hétfőn lett volna százéves.


Mosolygós tekintete szinte mindent elárul belső énjéről. Azt a mérhetetlen odaadást, amivel védenceit istápolta. Közvetlensége és szigora életiskolája hallgatóit egy olyan világba vezette, amelyben a tisztesség, a sportszerűség uralkodott. „Lelkiismeretes felkészülés, sokoldalú edzések, egészséges becsvágy, nagy adag küzdeni tudás nélkül nem lehet sikert elérni” – állította, s ebben két világbajnokság versenyzői tapasztalata és évtizedekben mérhető edzői munkája is megtalálható. 


Annyi utódot nevelt, hogy van kinek továbbvinni a somorjai vívás hagyományát. Azt, amit 1962-ben indított el, és híressé tette vele a várost a pástokon. Fia és unokái is követték a pengeváltásban, akárcsak mindenki, aki a vívóterembe talált. Különösen a gyerekeket szerette nagyon, képes volt miattuk meghosszabbítani edzői éveit, s már a nyolcvanegyet is betöltötte, amikor végleg hátat fordított a pástnak. Hatvankét esztendő után. 


Önálló kiadványba kívánkozik az életpályája, egybe talán bele sem férne, annyi felhasználható tapasztalat rejlik benne. Ebből sikerült valamit átmentenem a somorjai vívás évtizedeiről írt könyvembe, melyet abból az alkalomból jelentetett meg a klub, hogy a somorjai vívóterem 2018-ban felvette Forgács Oszkár nevét. Egyértelművé téve, kinek a birodalmába lép be az érkező.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?