A tél beállta előtt a gyümölcsösben

levél

Az ősz már mögöttünk van, a gyümölcsösben azonban mindig van tennivaló. Az egyik legfontosabb feladatot a talajmunkák jelentik, melyekkel a kertész már a jövő évi termés feltételeit teremti meg.

A fák alatt nagytakarítást végzünk. Összegereblyézzük a leveleket, ha valahol kinőtt a gyom, a vastag szárával együtt lekaszáljuk s eltakarítjuk. A metszés most nem időszerű, de a letöredezett, elszáradt ágakat levagdossuk, lefűrészeljük, összerakjuk. A lepotyogott, fertőzött gyümölcsöt szintén összeszedjük, és vagy a jól működő, beindult komposztba rétegezzük, vagy gödröt ásunk, és abba rakjuk.

Kezdődhet a trágyázás!

A gyümölcstermesztés egyik alapszabálya, hogy a gyümölcsöst négyévenként istállótrágyával lássuk el; ha a talajjavításra komposztot használunk, azt három évre számítsuk. Figyelembe kell venni, hogy a kertészkedők egyre nehezebben jutnak istállótrágyához, hiszen már falvakban is felszámolják az állatállományt. Ezért egyre inkább szorgalmazzuk a komposztgyártást. A gazdaboltok is számoltak ezzel, és forgalmaznak granulált, szárított trágyákat. A szarvasmarha granulált trágyája TRIBU néven, 25 kg-os csomagolásban, a baromfi granulált trágya ITALPOCINNA néven, ugyancsak 25 kilogrammos csomagolásban kapható. Hogy ezekből a granulátumokból mennyit veszünk és szórunk a fák alá, az a pénztárcánktól függ – a lényeg a szervesanyag-utánpótláson van.

A százéves Bálint Gyuri bácsi szavait idézve: az őszi lomb aranyat ér! Akár ásunk, akár szántunk, rakjuk az összegyűjtött lombot a barázdákba, tapossuk meg kissé, és szórjunk rá ipari trágyát. A forgalomban lévő trágyák közül a Cereritet ajánlom – nem tartalmaz klórt, ezért a zöldségekre is használható; négyzetméterenként 50-60 gramm a javasolható mennyiség belőle. Amennyiben nagyobb területről van szó, maradhatunk az olcsóbb NPK-nál. A falevél lebomlását a nitrogéntartalmú (NO3) műtrágyák is segítik.

A rügydifferenciálódásról

Megemlítem még, hogy a korábbi hetekben-ónapokban történt meg a fák rügydifferenciálódása, vagyis ekkor alakultak ki a következő esztendő termőrügyei. Ehhez vízre, tápanyagra és kellőképp karbantartott (nem sűrű) koronára volt szükség. A rügydifferenciálódás levélhullás után leáll, és tavasszal már nem folytatódik.

Kötött talajok esetében a fák gyökerei a földfelszín alatt elég sekélyen nőnek, szántáskor ügyelni kell arra, hogy a gyökerek ne sérüljenek. Ilyen esetben 5, legfeljebb 10 cm mélyre engedhetjük le az ekét.

 

Belucz János gyümölcsész mérnök

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?