A Smer képviselői indítványozzák a védelmi bizottság összehívását

Smer
Pozsony |

A Smer képviselői szerint a Robert Fico ellen indított büntetőeljárás a pártelnök személye és a Smer párt ellen indított, összehangolt támadás része.

Csütörtöki sajtótájékoztatójukon bejelentették: indítványozzák a parlament védelmi bizottságának összehívását, amelynek ülésén kérdőre akarják vonni Dušan Kováčik speciális ügyészt és Milan Lučanský országos rendőrfőkapitányt is.

Dušan Jarjabek képviselő úgy véli, hogy Fico meggyanúsításának célja a Smer zaklatása, valamint a párt választóinak megfélemlítése. Maga Fico nem jelent meg a sajtótájékoztatón. Blanár szerint azért, mert méltatlan lenne hozzá, hogy ilyen módon védekezzen.

Erik Tomáš (Smer) képviselő elmondta: a bizottsági ülésre a rendőrfőnökön és a speciális ügyészen kívül meg akarják hívni a főügyészt és azt a felügyelő ügyészt is, aki utasította a nyomozót a büntetőeljárás megindítására.

A képviselők kijelentették: a Smer frakciója egyetért azzal, amit Fico mondott. Tomáš szerint a pártelnök csupán az Legfelsőbb Bíróság által hozott döntését kommentálta, amelyről ráadásul kijelentette, hogy tiszteletben tartja azt.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója csütörtökön büntetőeljárást indított Robert Fico terhelt ellen nemzetiségi, faji vagy meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodás, gyűlöletkeltés, valamint ezzel halmazatban bűncselekmények nyilvánosság előtti védelmezése miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?