A bírók adják arcukat döntéshozatalaik mellé

Simon Zsolt

A kormány azt szeretné, ha a parlament gyorsított eljárásban tárgyalná a bírókról és bírósági ülnökökről szóló törvény módosítását. 

Ezen javaslat azonban csak a benyomását kívánja kelteni annak, hogy a kormány cselekszik és megkezdte a bíróságokon uralkodó tarthatatlan helyzet megoldását. Mindeközben a jelenlegi, érvényes törvények adta lehetőségeket sem használják ki. A bírók jóformán életük végéig funkciójukban és az anonimitás leple mögött maradnak. Jogukban áll kilétük nyilvánosságra hozatalát megtiltani. Elbújnak, miközben mások életéről döntéseket hoznak. Ezért Baránik és Dostál képviselőtársaimmal közösen módosító javaslatot nyújtunk be, hogy a bírók ne rendelkezhessenek ilyen kiváltságokkal. A hatalom a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói szféra között oszlik meg, miközben csak a bíróknak van joguk az anonimitás mögé rejtőzni. A törvényhozóknak (a parlamenti képviselőknek) és a végrehajtóknak (a minisztereknek) ilyen kiváltságuk nincs. Az utóbbiak funkciójukat nem viselik életük végéig és arcukat is ismerik. A nyilvánosság külső nyomása késztette a bírói társadalmat és minisztériumot arra, hogy legalább látszólag kezdjenek cselekedni. Véleményem szerint a bíróságok morális megtisztítása csakis a bírók nyilvános ellenőrzésével történhet meg. A becsületes és igazságos bíróknak, akik a szlovákiai bíróságokon kétségtelenül többségben vannak, nem okoz majd gondot, hogy arcukat adják döntéshozatalaik mellé. Csakis azoknak okozhat ez fejtörést, akik mások (Kočner, Jankovská) utasításai alapján döntenek, vagy meg vannak vásárolva, ezáltal pedig nem a törvények és igazság alapján hozzák ítéleteiket. A nyilvánosság nyomását tartom az egyedüli hatékony nyomásgyakorló eszköznek, hogy mielőbb helyreálljon a polgároknak a bíróságokba, a bírókba és az igazságszolgáltatásba vetett bizalma. Csak remélni tudom, hogy amennyiben a kormánykoalíció szándéka valóban őszinte az igazságszolgáltatás megtisztításával kapcsolatban, akkor ezt a javaslatot támogatni fogja.

 

Simon Zsolt

a Magyar Fórum elnöke

parlamenti köpviselő

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?