A komáromi történetírás doyenje

 Duna Menti Múzeum Baráti Köre és a Pro Museum Polgári Társulás által szervezett esteken eddig sem volt gond az érdeklődők számával, de ezúttal valóban zsúfolásig megtelt a Zichy-palota Alapy-terme. Mácza Mihály, akit az olvasók és a Komárom történelme iránt érdeklődők főleg alapos helytörténeti munkáiról ismernek, ezúttal műfajt váltott, s az „Életem emlékcserepei” című új könyvében saját életútjának rejtelmeibe merül alá. A gazdag és informatív fotóanyagot tartalmazó kötetet Galo Vilmos történész, a Duna Menti Múzeum munkatársa mutatta be, aki szerint a szöveg jól szemlélteti, hogy milyen is egy szlovákiai magyar értelmiségi élete.

Történetfolyam

Galo Vilmos egy-egy kérdésére tucatszámra sorolta a változatosabbnál változatosabb, saját életéből vett anekdotákat Mácza Mihály. Úgy fogalmazott, a könyvbe eleve élményeket gyűjtött össze, így érthető volt, hogy miért is mesélte olyan jókedvűen a történeteket. Sokszor osztottak rá például valamilyen vezetői szerepet egy-egy csoportban, ez így volt a pozsonyi egyetemi évek alatt is.

„Egy évfolyamban a 21 hallgatóból a magyar szakon 15-öt el akartak húzni a tanárok. Összehívtunk egy diákgyűlést, és engem kértek meg, hogy legyek a szószólójuk. Lehet egy kicsit durva voltam a tanárokkal szemben, Turczel Lajos kijelentette, hogy ez a Mácza, ez egy impertinens alak, de a diákok végül megmaradtak. Volt ilyen is” – mesélte.

Az államszocializmus idejében nem kis fegyvertény volt, hogy Mácza Mihály munkájának köszönhetően a Csemadokban teret nyert a tudományos tevékenység. A sorkatonaságot követő pozsonyi években e szervezetben kezdett el dolgozni.

„Szabó Rezső szerint új színt hoztam a Csemadok munkájába, mert ott addig néptánccal, meg politikai dolgokkal foglalkoztak, én pedig megpróbáltam megszervezni az itteni magyarság tudományos társaságait. Négyfajta társaságot szerveztünk, a nyelvművelőt, a néprajzit, a történetit és a szociológiait” – fejtegette, majd áttért arra a szakmailag gazdag csaknem fél évszázadra, amit Komáromban töltött, s amelyről főként ismerik őt. „Sok helyet ismertem Dél-Szlovákiában, ezt tartottam a legélhetőbb városnak” – magyarázta, miért is a Duna parti városban telepedett meg.

Az ex libris

Mácza Mihály neve olyannyira összenőtt Komárommal, hogy van, aki talán nem is tudja, hogy ő valójában nem e táj szülötte. Kassán látta meg a napvilágot 1942-ben, a családtörténet oda is köti, valamint az a családi örökség, amit ő „élni akarásnak” nevezett. Származását és az élete jó részét kitevő komáromi évtizedeket az életrajzi könyv elején látható ex librisben is ki szerette volna hangsúlyozni, amelynek jelentésére külön is rákérdeztek az est végén.

„Teljes egyértelmű a jelentése. Két templomot látunk. Az egyik oldalon a komáromi Szent- András templom, a másik pedig a kassai dóm. Kassán születtem, itt éltem. A kettő között van egy sakktábla, amelyen királyokkal szántatok, ez azt jelenti, hogy történész vagyok” – válaszolta a komáromi történetírás doyenje. A beszélgetés végén pedig arra is utalt, hogy a jövőben szépirodalom írásával is szeretne foglalkozni.