Felújították a farnadi kultúrházat

Farnadk
Farnad |

A napokban adták át a Lévai járásbeli Farnadon a község teljesen felújított kultúrházát. Az épület rekonstrukciójára a környezetvédelmi tárca pályázatán nyertek közel félmillió eurót.

A helyi kultúrház 1983-ban épült, s az évtizedek során teljesen elhasználódott az épület, a villanyhálózatot és a fűtésrendszert is cserélni kellett. A nyertes pályázatnak köszönhetően kicserélték az ablakokat, a főbejárati és a külső ajtókat, felújították a színpadot, a földszinten szigetelték a talajt és új burkolatot raktak le, s a nagyterem és az emeleti helyiségek mennyezetét is leszigetelték. A kultúrházat külsőleg is hőszigetelték.

A minisztériumi támogatás 427 ezer euró volt, Farnad saját költségvetéséből pedig elkészíttette az emeleti padlóburkolatot, kicsempézték a lépcsőházat, felújították a pincehelyiségeket és a mosdókat, új belső ajtókat szereltek be. A konyha felújítására a kormányhivatal 7 ezer eurós támogatást nyújtott. A falu 200 darab új széket is vásárolt a színházterembe – tájékoztatta az Új Szót Csomor Vlasta, Farnad polgármester asszonya.

A felújítással november elejére készültek el, a rekonstruált épületet november 17-én a község hagyományos fesztiválján avatták fel. Az új évig máris sok programot szerveznek a művelődési házba, fellépett az Ifjú Szivek, lesz adventi vásár, vadászbál, István-bál, gyermeknéptánc-fesztivál, és fellép a Nádas néptáncegyüttes is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?