PS/Spolu: hátra szorultak a magyar jelöltek

PS
Pozsony |

Michal Truban hivatalosan is megerősítette, hogy ő vezeti a PS/Spolu választási listáját. Miroslav Beblavý, a Spolu elnöke a második helyről indul, a magyar jelöltek viszont nem kaptak előkelő helyet. Habár a választási listák leadásának határideje már lejárt, az OĽaNO egyelőre titkolja jelöltjeit.

Huszonöt párt és koalíció indul a jövő februárban esedékes parlamenti választáson – tájékoztatott a belügyminisztérium. A rendszerváltás óta mindössze egyszer fordult elő, hogy ennél több párt indult: 2012-ben, a Radičová-kormány bukása után az előrehozott választáson 26 pártot jegyzett a belügyi tárca. A választási listát december 1-ig lehetett leadni, az állami választási bizottság pedig pénteken vizsgálja meg részletesebben a dokumentumokat, valamint azt is kisorsolják, hogy melyik párt hányas számmal indul.

Truban és Beblavý az élen

A PS/Spolu koalíció a legtöbb párttal ellentétben csak a választási lista leadási határidejének lejárta után mutatta be hivatalosan a jelöltjeit. A várakozásoknak megfelelően a listavezető a PS elnöke, Michal Truban lett, őt követi a Spolu elnöke, Miroslav Beblavý. A harmadik helyen a Spolu környezetvédelmi aktivistája, Erik Baláž áll, a negyedik pozícióból pedig Irena Bihariová, a PS alelnöke indul. Őket követi Jozef Mihál, a Spolu parlamenti képviselője, Ivan Štefunko, a PS alelnöke és Katarína Macháčková privigyei (Prievidza) polgármester. A nyolcadik helyen Zora Jaurová (PS) dramaturg áll, a kilencediken Simona Petrík (Spolu) parlamenti képviselő, az első tízbe pedig még éppen befért Martin Dubéci, a PS magyar származású elnökségi tagja. A 150-es listán 52 nő van, a PS/Spolu ezzel azt szeretné demonstrálni, hogy nagyobb teret adnak a nőknek a politikában. Szintén sok helyet kaptak a környezetvédelmi aktivisták, viszont a magyar platform jelöltjei nem jutottak előkelő pozíciókba: a platform elnöke, Forró Tibor mindössze csak a 32. helyen áll, a többiek is csak a lista közepén és végén kaptak helyet.

PS

Matovič kivár

Igor Matovič, az OĽaNO mozgalom vezetője az utolsó pillanatig kivárt, a leadási határidő előtt 15 perccel érkezett a belügyminisztérium épületébe. Jelöltjeinek nevét egyelőre titkolja, hivatalos bejelentést pedig keddre ígért.

„Mi soha nem szoktuk előre elárulni a listánk jelöltjeit. Emiatt általában a mi listánk okozza a legnagyobb meglepetést, és az emberek gyakran rá is csodálkoznak, hogyan sikerült ilyen társaságot összeállítanunk”

– jegyezte meg Matovič. Annyit előzetesen elárult, hogy ő maga a lista utolsó helyén indul, a listavezető pedig egy „átlagos, keleti hölgy” lesz. A Denník N napilap kiszivárogtatott információi szerint a lista harmadik helyén Lukáš Kyselica, a Gorilla-nyomozócsoport korábbi vezetője lesz, aki októberben fejezte be rendőri karrierjét. A listával kapcsolatban felmerült Zlatica Kušnírová, a tavaly februárban meggyilkolt Martina Kušnírová édesanyjának neve is, akivel korábban többször is a nyilvánosság elé állt az OĽaNO vezetője. Zlatica Kušnírová azonban cáfolta ezeket az információkat, elmondása szerint a jelöltség nem neki való feladat.

Érdekes

Tények a 2020-as választásról

– A választáson 25 párt és mozgalom indul
– A listát december 1-ig lehetett leadni, a kampány viszont hivatalosan már november 5-én elkezdődött
– A pártoknak 17 ezer eurót kellett letétbe helyezniük, melyet csak akkor kapnak vissza, ha a választáson megszerzik a szavazatok legalább 2 százalékát
– A pártok áfával együtt legfeljebb 3 millió eurót költhetnek el a kampány során, és az összes pénzügyi tranzakciót láthatóvá kell tenniük a transzparens számlán 

Hlina vezeti a KDH-t

A parlamenten kívüli KDH szintén ismertette jelöltlistáját. A listavezető nem meglepő módon Alojz Hlina, a kereszténydemokraták pártelnöke lesz. A második helyen Eperjes megye elnöke, Milan Majerský szerepel, a harmadik helyet pedig a volt parlamenti képviselő, Pavol Zajac foglalta el. Érdekesség, hogy az OĽaNO frakcióját idén nyáron elhagyó Soňa Gáborčáková, Elena Červeňáková és Anna Verešová az első tízbe nem fértek bele.

(nar, TASR, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?