Éles kövek, extrém időjárás és maratoni szakaszok várnak Svitkóra

svitko

Afrika és Dél-Amerika után az ázsiai kontinensre látogat a Dakar-rali. A 2020-as versenyt Szaúd-Arábiában rendezik, és a motoros Štefan Svitko úgy véli, az új helyszín neki kedvezhet.

Svitkónak ez a 11. Dakar-ralija, a legjobb eredménye egy összetett második hely volt 2016-ban. Azóta nem volt szerencséje: egy évvel később 25. helyen zárt, mert komoly időbüntetést kapott (anélkül hetedik lett volna), 2018-ban nagyot bukott, és fel kellett adnia a versenyt, idén januárban pedig a motorja hagyta cserben, a nyolcadik szakasz után nem tudta folytatni.

A 37 éves motoros most úgy fogalmaz, az az egyik fő hajtóerő számára, hogy nem nyerte meg a Dakart, mert így még van miért harcolnia.

Defekt biztosan nem lesz

A Dakar 2020-ban ismét új helyszínre költözik: tíz év Dél-Amerika után a nagy múltú ralinak most Szaúd-Arábia ad otthont. A verseny Dzsiddában rajtol január 5-én, a cél január 17-én a Rijád melletti al-Kiddijában lesz. A versenyzők 12 etap alatt összesen 7000 kilométert tesznek meg, ebből 5000 lesz a mért szakasz.

„A terep hasonló, mint Dél-Amerikában és Marokkóban, itt is sok a dűne. De figyelmeztettek, hogy sok lesz az éles kő, ezért a gumikba egy speciális belsőt teszünk, amiben nincs levegő, vagyis gyakorlatilag nem lehet majd defektet kapni” – magyarázta Svitko, hozzátéve, hogy az egyes szakaszok nagyon hosszúak lesznek (öt mért szakasz is 450 km-nél hosszabb), így azért oda kell majd figyelni a gumikra.

Az időjárás is megnehezítheti a versenyzők dolgát, éjjel akár mínusz öt fokig is süllyedhet a hőmérséklet, és havazhat is, nappal viszont 30 fok is lehet.

A különleges helyszín a résztvevők étkezésére is kihat – nem vihetnek magukkal disznóhúst és alkoholt sem. Svitko félig nevetve meg is jegyezte, cseppeket is visz magával, a gyomorproblémákat kiküszöbölendő.

Nagyobb esély

A szlovák motoros nem akart konkrét, számokban kifejezhető célkitűzést megfogalmazni, de úgy véli, az új helyszín neki kedvezhet. A gyári csapatok versenyzői ugyanis nagyon sokat edzettek Dél-Amerikában, jól ismerték a terepet, Szaúd-Arábia azonban mindenki számára ismeretlen lesz.

„A gyári csapatoknak külön embereik vannak arra, hogy feltérképezzék a helyszínt, akik a roadbookba minden apróságot be tudtak jelölni. Most viszont csak fél órával a rajt előtt kapjuk majd meg a roadbookot, és senkinek sem lesznek előzetes információi. Ez nekem jelenthet előnyt, szerintem nagyobb esélyem van elöl végezni, mint a korábbi években” – mondta Svitko, aki híres a jó tájékozódási képességéről.

„Azt hallottam, hogy kevés tájékozódási pont lesz, ezért nehéz lesz a navigáció. Nagyon sok ott az út, vannak helyek, ahol öt út keresztezi egymást – magyarázta a szlovák motoros. – De ez nem olyan, mint a körforgalom, hogy hajtson ki az ötödik kijáratnál! Ha ugyanazon a helyen elment három-négy autó, az már úgy néz ki, mint egy út, és ilyen ösvényből is van több, amelyek mind más irányba kanyarodnak.”

A Dakar arca

Svitko tizenegyedszer rajtol a sivatagi ralin, és az a versenyző, aki már tízszer elindult, hivatalosan is a Dakar legendái közé emelkedik. A szlovák motorost komoly megtiszteltetés érte: ő lett a 2020-as verseny egyik arca, a nemzetközi plakátokon is ő szerepel.

A januári rajtig még erőnléti és motoros edzések is várnak a žaškovi születésű motorosra. A Tátrában fog kondíciót szerezni, de a hideg ellenére a motorozást sem hanyagolhatja el.

Nem mintha Svitko különösebben kényeskedő típus lenne – immár krónikusnak mondható csuklósérülésével kapcsolatban csak annyit mondott: „Fáj, fáj… És mi nem fáj? Számomra ez már normális. Mindenkinek ki kell bírnia egy kis fájdalmat az életében. Örülök, hogy végül nem kellett megműteni.”

A motor is készen áll

A strapát azonban nemcsak a versenyzőnek, hanem a motornak is bírnia kell. „Tavaly is azt hittük, hogy készen áll a motor, aztán mégis befuccsolt – mondta Zlatko Novosad, Svitko szerelője. – Azóta sem tudjuk, mi volt a gond, miért nem működött a motor a Dakaron, mert utána itthon reseteltük, és azóta is működik. De az elektronika ilyen kényes dolog, elég, ha egy kábel túlhevül, és máris gond van.”

Svitko KTM-je egy gyári szériamotor, de saját lengéscsillapítókat szereltek rá. Ettől eltekintve viszont nincs rajta semmi extra.

„A motor elő van készítve, bízzunk benne, hogy az egész versenyen jól fog működni” – fogalmazott Novosad, Svitko pedig hozzátette: „Remélem, a rajtig már elkerülnek a sérülések, és maximális teljesítményt tudok nyújtani.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?