Még mindig vamp

Öt lány a családban, köztük ő, a legfiatalabb. Louisiana városi tanácsának tagja, vagyis politikus az édesanya, főiskolai adminisztrátor az édesapja. Patricia Clarkson meg sem állt az egyetemig, ahol két évig retorikát tanult, aztán színpadi színészetet New Yorkban, majd drámaművészetet a Yale Egyetemen, New Haven városában. Már befutott színésznő a Broadwayn, amikor Kevin Costner partnere Brian De Palma alkotásában, Az érinthetetlenben (Aki legyőzte Al Caponét), de játszott Clint Eastwooddal a Holtbiztos tippben, Stellan Skarsgarddal a Dogville-ben, Ben Kingsley-vel az Autóiskolában.

Nagy energiákat megmozgató kicsi nő, egy vamp hűvös eleganciájával. Tekintetének súlya, szavainak mélysége van. Napszemüvegét kérés nélkül leveszi, kalapját a fején hagyja. Tetszeni akar. Tudja, hogy illik neki. Pontos, céltudatos nő benyomását kelti. 2003-ban Oscar-jelölést kapott a Hálaadás című filmben nyújtott alakításáért, a Sírhant Művekkel pedig két Emmyt nyert.

Hogy a legsokoldalúbb amerikai színésznők egyike, azt az is bizonyítja, hogy amikor az Oscar-díj közelébe került, a Kennedy Centerben Blanche Dubois-t játszotta A vágy villamosában. Martin Scorsese filmjébe, a Viharszigetbe hogyan került be?

Az ügynököm hívott, hogy Scorsese hív egy szerepre, és Leonardo DiCaprio lesz a partnerem. Úristen, csodálkoztam. Hogy lehet ekkora szerencsém? Scorsese és DiCaprio egyszerre! Már pizsamában voltam otthon, amikor örömömben körbetáncoltam a szobát. Ez lett az én Scorsese-keringőm. Nagy előrelépést jelentett ez a szerep a pályámon. A Viharsziget után felkapott színésznő lettem.

Amikor pedig a Broadwayn Az elefántemberben játszott, Ben Kingsley-vel az Autósiskolában forgatott. Egy amerikai színésznő életében film és színház ritkán fut ennyire párhuzamosan.

Nekem a színház mindig ugyanolyan fontos volt, mint a film. Csak a moziban többen látják az embert. Az Autósiskola forgatókönyve Kathy Pollitt írása nyomán született, aki elképesztően intelligens, és az esszéi mellett verseket is ír. Ez a története egy olyan nőről szól, akinek látszólag mindene megvan. Férje, lánya, nagy háza, nagyszerű hivatása. De épp ez utóbbi vonja ki őt a saját életéből. Mert örökké a laptopot bújja. Megfeledkezik a családjáról, de még önmagáról is. Közben meg kell tanulnia vezetni. Átvitt értelemben: önmagát is. De találkozik egy remek férfival.

Egy halálosan nyugodt indiaival…

…aki felnyitja a szemét, és rádöbbenti arra, hogy az évek során elveszítette belső ritmusát és minden nőiességét. Ez a turbános szakoktató, alkalmi taxisofőr semmit nem vár tőle, csak azt, hogy megtanuljon vezetni. De a nő mellette nyeri vissza elvesztett énjét, erejét, lelki nyugalmát és kihunyt életkedvét. Túl az ötvenen egyszer csak kivirul, és újra nőként hat a környezetére.

Miközben vadul dudálnak körülötte, és nem egyszer dugóba keveredik New York szívében.

Mivel New Yorkban élek, elmondhatom, egy ilyen gyors és zajos városban nagyon nehéz nyugalmat találni, de a filmben mégis sikerül meglelnem.

Ben Kingsley-vel nem ez volt az első közös munkája. Az Elégiában a szeretőjét játszotta.

Sosem fogom elfelejteni az első közös jelenetünket. Egy szerelmi aktus előtt mutatkoztunk be egymásnak. Mezítelenül vártam őt az ágyban. Így megismerkedni, egy ilyen helyzetben…! Elég különös, nem? Sir Kingsley szerencsére vérprofi. Nem viccelődik, nem tartozik a nagy dumások közé, nem érdekli, mit ebédelt vagy hogyan ébredt a partnere, ő csak a feladatra koncentrál, és valósággal sodorja, repíti magával.

Eszembe jutott egy korábbi filmje, a Holtbiztos tipp, amelyben Clint Eastwood volt a partnere. Ön huszonnyolc éves volt, ő meg…

…ő meg ötvennyolc! Tudja, ahhoz is szerencse kell, hogy az ember ilyen csodás partnereket kapjon. És én szerencsés vagyok, mert isteni pasikkal játszhattam. Robin Williamstől Kevin Spacey-n át George Clooney-ig a legjobbakkal, sőt még Ryan Gosling is megvolt. Kit akarjak még? Campbell Scott magánemberként volt sokáig a párom, és amíg meg nem romlott a kapcsolatunk, vele is a hetedik mennyországban jártam.

Anthony Quinnt kifelejtettem a felsorolásból.

Pedig vele is csodás napokat éltem meg Az öreg halász és a tenger forgatásán. De az már nagyon régen volt. 1990-ben.

Partnernőkből is a legnagyobbakat kapta. Nicole Kidman, Scarlett Johansson, Emma Stone, Natalie Portman, Anne Hathaway, Amy Adams.

Mondom: szerencse kell ehhez is.

Kidmant és Skarsgardot Lars von Triertől kapta a Dogville-ben. Kivételes élmény lehetett műteremben, fehér vonalakkal behatárolt térben játszani. Nicole Kidman a végén – és ezt ő maga nyilatkozta – annyira feldühödött, hogy közölte is a rendezővel, soha többé nem kíván vele dolgozni.

Valóban szokatlan volt egy teljesen lecsupaszított stúdióban, egy egészen üres térben úgy közlekedni, mintha berendezett házban mozogtunk volna. Az egész film egy metafora volt. Amikor apám megnézte, azt kérdezte: „Patty, nem hiányzott az ajtó a falból?”

És mit válaszolt neki?

Az igazat. Hogy hiányzott. De fal sem volt. Ma sem értem, mi lehetett ebben a pláne, mert Lars egyikünknek sem adott kielégítő választ erre a kérdésre. Én nem is nagyon faggattam őt róla. Azzal nyugtattam magam, hogy egyszer az életben ezt is ki lehet bírni.

Rendezőinek a listáján George Clooney neve hol szerepel?

Ahol a szívemben. Előkelő helyen. A Jó estét, jó szerencsét! mindkettőnk pályáján fontos film. George igazi férfi, született gentleman. Ez azok számára is egyértelmű, akik közelről ismerik, de még nem dolgoztak vele. Ami viszont egy ilyen kaliberű színésztől meglepő, azzal engem is ámulatba ejtett. Senkivel sem kivételezett a csapatból, mindenkivel egyformán járt el. Soha senkit nem alázott meg, és előnyösebb helyzetet sem kínált fel senkinek. Nem találkoztam még hozzá hasonló emberrel a szakmában. Az én szememben ő valóban egy dream boy, vagyis ideális férfi.

Bizonyára dolgozott már olyan rendezővel is, aki számára legalább egy alkalommal ön lett volna az „ideális nő”.

Értem, mire céloz. Hogy voltam-e már tőrbe csalt zsákmánya valakinek? Nem voltam. A szereposztó díványt sikerült messziről elkerülnöm. Nem állítom, hogy nem csalogattak arrafelé. Kétértelmű ajánlatokból jutott nekem is bőven. Tudnék mesélni, ki milyen módon akart becserkészni az ágyába. Negyven éve dolgozom a szakmában, megéltem már egyet-mást. De nem járt túl senki az eszemen. Résen vagyok. Nem engedem. A hollywoodi botrányok szerencsére mára elcsendesedtek. Ma már nincs olyan stúdióvezető, producer, rendező vagy nagyhatalmú színész, aki meg merné tenni ugyanazt, mint Harvey Weinstein, Kevin Spacey vagy a többiek. Mára mindenki elővigyázatosabb lett. A pozícióját és a hírnevét veszélyezteti, aki zaklatás miatt kerül bíróság elé. Hollywoodban új korszak kezdődött.

A „Ne tekintsd szabad prédának a nőt?”

Igen. Végre mi is elfoglalhatjuk azt a helyet, amely régóta megillet bennünket. Változik a világ. A filmiparban is egyre több a női alkotó, így okom van rózsaszín szemüvegen keresztül látni a dolgokat.

Fel tudja mérni, hogy Oscar-jelölt színésznőként jelenleg hol tart a pályán?

A legjobbkor kérdezi, hiszen Karlovy Varyban egy újabb értékes díjjal ismerték el a munkámat. Ha Los Angelesben dolgozom, napszemüvegben és sildes sapkában közlekedem. Ha nem látnak az arcomba, nem kell lépten-nyomon autogramot adnom. New Yorkban nagyobb a tömeg, ott jobban el tudok vegyülni az emberek között, és kevesebben ismernek fel.

És hol érzi jobban magát? Los Angelesben vagy New Yorkban?

Szeretem Los Angelest, de a szívem New Yorké. Számomra a föld legizgalmasabb, leginkább lüktető városa. Sokakat kifáraszt, engem feltölt. Imádok a Central Parkban sétálgatni, nézelődni, ücsörögni. Néha úgy érzem: ott ad egymásnak randevút a világ minden szerelmese. A barátnőm, Julianne Moore pedig ott lakik a közelemben.

Közös filmjük is van már, a Távol a mennyországtól.

Mindketten sokat forgatunk, de mindketten úgy gondoljuk: a legjobb szerepünket még csak most írja valaki.

És mit vár az illetőtől?

Hogy merész történetet kreáljon, én pedig egy bonyolult lelkű nő lehessek benne. Mondjuk, egy sérült világú, fájó titkokat őrző, sokgyerekes anya.

Ha már az életben nem az.

Én az életben csak gazdi vagyok. De a legjobb kutyagazdi a világon!

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 49. számában jelent meg!