Hagyományőrző háborúsdi

vc

A kisfiúk szeretnek katonásdit játszani. Újabban ugyan ólomkatonák helyett inkább képernyőn, számítógépen. A látványos, valósághű csatajelenetek, működő, kipróbálható harci járművek a férfiakat is lázba hozzák. A leginkább lelkesek pedig a hadi eseményeket lendületes hadijáték keretében elevenítik meg, autentikus fegyverekkel, korhű egyenruhákba öltözve.

Hess Kristóf hatodik éve tagja a Soproni Történelmi és Hadijátszó Baráti Körnek. Szabadidejében csapatával „háborúsdit játszik”, érsekújvári szerelmét is hobbijának köszönhetően ismerte meg.

Nálad is játék katonákkal kezdődött ez a szenvedély még kisfiúként?

A gyerek lát egy filmet, és utánozza. Nagyszüleink indiánosdit játszottak, szüleink cowboyosdit, az én generációm pedig a 2. világháborút. Úgy kezdődik, hogy ismeretterjesztő könyveket olvas az ember, majd elmerül egy-egy témában, harcmozdulatban. Én a veteránok elbeszéléseit szeretem a legjobban, azok a legtisztább történetek. Igaz, sokszor hátborzongatóak.

Hadijátékot mikor láttál nézőként először?

16 évesen Sopronhorpácson, és rögtön mondtam, hogy ezt én is szeretném csinálni. Felkerestem a csapat vezetőjét, egyetlen kritériuma az volt, hogy töltsem be a 18. életévemet. Két év múlva aztán ő maga keresett fel azzal, hogy szerezzek egy derékszíjat meg csizmát. Egyenruhát és fegyvert adtak, meg alapkiképzést kaptam, és már mentünk is egy megemlékezésre. Onnantól kezdve folyamatosan gyűjtöttem a felszerelést.

Ezek a rendezvények begyakorolt koreográfia szerint zajlanak?

Ha megemlékezésről, koszorúzásról, emlékműavatásról van szó, akkor díszőrségben állunk, és a nemzeti himnusz alatt az előírásoknak megfelelően szuronyos puskával tisztelgünk. A díszegységet úgy állítjuk össze, hogy ügyelünk a magasságra, egyforma szuronyra, egyenruhára. Ha hadijátékra készülünk, azt hosszas előkészületek előzik meg. A vezetőnk felméri a terepet, kitalálja a forgatókönyvet. A haditechnikát kölcsönözzük, a csapatnak csak az ágyúi sajátjai. Ezeket restaurálták, működnek, természetesen hivatalosan végleg hatástalanítva vannak, hogy ne történhessen visszaélés, ha esetleg ellopnának egy fegyvert. Nagyon ügyelünk a biztonságra. Meg kell szervezni, hány embernek hány fegyverre, mennyi lőszerre lesz szüksége. Az adott napon biztosítani kell a helyszínt: itt 21 tonnás gépek mozognak, lövöldözünk – ha vaktölténnyel is –, nagy a veszély, hogy ha valaki valamit elront, baleset lehet belőle. Ki kell kordonozni a területet, bekötni a pirotechnikát, a tankokra a füstimitációkat, a rádió-távirányítást. Egy tank mozgatása rendkívül nehéz, ha közel van a közönség.

Milyen helyszíneken játszotok?

Érsekújvárban például már három helyszínen is volt hadijáték: a Folyóparti utcában, a Fő téren és a Szigeten a malomnál. A lehető legrosszabb helyszín egy sportpálya. Sík területen nehéz harcot imitálni, nincsenek fedezékek, nem valósághű a dolog. Egyébként is mindig elmondjuk, hogy jóval összeszűkítettebb területen játszunk, nem valóságosak a távolságok.

Van lehetőség improvizálni is a játék során?

Kell is, ha borul a forgatókönyv. Tudjuk, hogy majd innen jön a tank, ennyit és ide lő, oda csapódik be, aztán valamiért nem úgy sikerül. Hiszen a fegyver beragadhat, mivel ezek 70-80 éves eszközök, és nem erre tervezték őket. Nyilván éles lőszerrel teljesen máshogy működnének. Ilyenkor aztán improvizálunk; a többségnek sok a tapasztalata, életszerűen tud reagálni.

Leggyakrabban kit játszol?

Szovjet gyalogost, harckocsizót. Illetve, azt játszom, akire épp szükség van. Ha nincs emberünk, át is öltözöm menet közben. Magyar egyenruhában kezdek, elvisznek hadifogolynak, aztán egy bokorban átöltözöm, és visszajövök szovjetként. Ebben nem szabad politikát keresni, nem azért viselem az egyenruhát, mert azonosulok valamelyik nézettel. Attól nem leszek náci, szélsőjobboldali, ha felveszem a német egyenruhát. Én csak eljátszom ezt a szerepet.

Szülinapi ajándéknak mit szoktál kérni? Újabb puskát vagy pisztolyt?

Most azt kaptam a páromtól, igen. Ő meg ápolónői egyenruhát tőlem. Mert Noémi a csapatunk fotósa. Ő is a játék területén mozog, a kordonon belül. Azért van ő is beöltözve, hogy ha a nézők lefényképezik, ne civil ruhás emberként, hanem korhű öltözetben legyen a képen.

Előírás, hogy ennyire kell ügyelni a részletekre?

Nívós hadijátékon már előfordult, hogy valakit diszkvalifikáltak. Nem elég, ha csak hasonlít egy adott ruhadarab, meg kell, hogy feleljen a kor követelményeinek. Olyan mennyiségű adat áll már rendelkezésünkre: a megfelelő ruházatnak komoly szakirodalma van, utána lehet nézni. Gyűjtjük, tanulmányozzuk, digitalizáljuk az eredeti fotókat. Ha valaki szeretne elmélyülni a témában, sok ilyen csapat van Szlovákiában is, Oroszkán, Kamocsán, Komáromban, ha csak itt a környéken keresgélnénk. Sőt, itt talán még nagyobb az érdeklődés, mint Magyarországon. Csehek, osztrákok, lengyelek, magyarok nemzetközileg is jól együttműködünk.

Legféltettebb kincsed a gyűjteményedben?

Egy eredeti német tiszti ruhászsák, a sztorija: egy kedves magyar nénitől kaptam, akinek az édesapjáé volt, ebben hozta haza francia hadifogságból a holmiját.

Állóképességed hogy növeled?

Teljesítménytúrákra járunk. 20-30 kilométert gyalogolunk korhű menetfelszerelésben. Viszonylag nagy technikát vonultatunk fel: lovas szekér, lovasok, tüzérség, gyalogosok... Átéljük, milyen is lehetett a bőrtalpú csizmában gyalogolni. Januárban esetleg elkezd havazni, elázik, nehéz, vizes lesz a ruhánk...

Meddig tervezed így múlatni a hétvégéket?

Nagyon szerencsés dolog, hogy Noémi is velem tart, így sosincs gond abból, ha nem vagyok otthon, hiszen együtt töltjük a szabadidőnket. Ameddig csak lehet, folytatni szeretnénk. Az egyik legidősebb hadijátszó, akit ismerünk, már például elmúlt 65 éves. Addig még van pár évünk...

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 49. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?