Hogy van „Édesjólajosom”?

sdf

Több műtéten van túl Szűcs Lajos. Az 1968-as mexikói olimpia bajnokának, aki ugyanabban az évben a világválogatottban Novák Dezsővel, Albert Flóriánnal és Farkas Jánossal együtt pályára lépett Brazília ellen Rio de Janeiróban, annak idején daganatot találtak a vastagbelén. Az ismert labdarúgó életében – 1967 és 1973 között 37 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban – a nagy műtétet követően nehéz időszak következett, rosszul viselte, hogy utókezelésekre kellett járnia. Voltak napok, amikor elkeseredetten feküdt az ágyon, de felesége, Pécsi Ildikó ilyenkor mindig lelket öntött „Édesjólajosába”.

A volt focista tavaly nyáron már sokkal jobban érezte magát, lejárt a kertbe, de augusztusban újra kórházba került. Megcsúszott a lépcsőn, s a földön találtak rá. Olyan szerencsétlenül esett, hogy combnyaktörést szenvedett. Iszonyú fájdalmai voltak, a kínoktól mozdulni sem bírt, legszívesebben üvöltött volna. Azonnal meg kellett műteni. Utána rehabilitáció következett. Bár lassan, de gyógyulni kezdett, újra megtanult járni, s egy idő után a mozgás már nem okozott fájdalmat neki.
Sajnos, a bajok ezzel nem értek véget: újra kiújult a betegsége, megint műtőasztalra került a 76. születésnapját ünneplő labdarúgó. Ismét napokat töltött a kórházban, s hogy mennyire komoly volt a helyzet, arról Pécsi Ildikó akkor elhangzott szavai tanúskodnak: „Nagyon reménykedünk, hogy meggyógyul, de elfogadtam, hogy örökre el is veszíthetem őt. Nem tudom, hogyan élhetnék nélküle, hiszen ötven éve vagyunk házasok. Soha egyszer sem veszekedtünk, nagyon szeretjük egymást. Ha elmegy, akkor is velem marad örökre” – mondta a színésznő. Később már optimistábban számolt be férje állapotáról: „Napról napra javul az állapota, egyre erősebb. Szerencsére az étvágya is jobb, főleg azt szereti, ha valami házias kosztot főzök neki.

Nem győzök hálát adni a sorsnak, hogy végre hazajöhetett a kórházból és visszakaphattam őt. Természetesen odaadóan ápolom, semmi mással nem foglalkozom, csak a gyógyulásával.” Nagyon nehéz időszakon van túl a Szűcs-Pécsi házaspár, amely nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is rengeteg erőt követelt mindkettőjüktől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?