A Galleko megoldása az árpatermesztőknek

Galleko

A tavaszi árpa termőterülete évről évre csökken Szlovákiában. Idén először nem érte el még a 80 ezer hektáros határt sem. Hosszútávon tehát csak bebizonyosodott a csökkenő tendencia. Ezt az állapotot különféle tényezők idézték elő.

A gazdálkodók egy része áttért a „biztonságosabb” őszi árpa termesztésére, egy része pedig a tavaszi árpát helyettesítette más terménnyel. Az egyik oka ennek az állapotnak a hozamok nagy ingadozása lehet. 2016-tól a tavaszi árpánál a terméshozam csökkenő tendenciát mutat. Míg 2016-ban az átlaghozam 4,83 t/ha volt, 2017-ben 4,25 t/ha, tavaly pedig csak 3,63 t/ha (forrás: NPPC – VÚPOP Bratislava). Az idei július 10-ei becslések 3,52 – 4,18 t/ha közötti hozamokról beszéltek.

A legfontosabb faktor, amely a terméshozamot alakítja, egyértelműen az időjárás lesz, úgy, mint minden évben. A mérsékelt tél, a kevés hótakaró, a száraz tavasz, valamint a magas hőmérséklet a végső vegetációs fázisban (amely az utóbbi időben a vegetációt végig kíséri) a növényeknek komoly problémát okoz. Az idei év sem kezdődött jól. Az év elején (március, április folyamán) rendkívül nagy volt a szárazság, a növények sok helyütt nagyon rosszul fejlődtek. Az életmentő csapadék az utolsó pillanatban, májusban érkezett meg, amikoris szinte egész Szlovákia területén több fázisban is nagy mennyiségű csapadék hullott (több mint 100 mm). A becslések ebben az időszakban (2019.6.10.) még 3,7 – 4,39 t/ha (forrás: NPPC – VÚPOP Bratislava) közötti termésátlaggal számoltak a tavaszi árpa esetében. A nagyon meleg, száraz június viszont ezeket az optimista becsléseket csökkentette.

Galleko a csávázáshoz

A gazdák ezzel az állapottal többféleképpen igyekeznek megbirkózni. Ilyen például a korai vetésidő, a vízmegtartást elősegítő agrotechnikai eljárások megválasztása, illetve a különféle segédanyagok alkalmazása. A Galleko-nak is megvan a bizonyított eljárása. A tavaszi árpa esetében a Galleko metodika több készítmény alkalmazásából tevődik össze. Ez a metodika úgy van összeállítva, hogy a növénynek a kezdeti fázistól a vegetáció végéig nyújtson segítséget. A Galleko készítmények stimulációs, regenerációs, és stressz-ellenes hatású segédanyagok. Összetételükben a humin anyagok, aminosavak, tengeri alga kivonatok, növényi hormonok, stressz-ellenes anyagok, illetve gazdag makro- és mikroelemek is megtalálhatók.

Az első ilyen készítmény a Galleko špeciál. A csávázószerrel együtt adagoljuk a vetőmagra, tehát a maggal együtt kerül a földbe. Az egyedeknek így már a csírázástól kezdődően rendelkezésére állnak a segédanyagok, amelyek segítenek leküzdeni a kezdeti fázis nehézségeit. A szerves anyagok segítenek a gyökérrendszer kialakításában. Nem csak a fő gyökérzetre vannak hatással, hanem segíti a hajszálgyökerek képzését is. Ennek köszönhetően a növényzet több tápanyagot képes felvenni (a kevésbé mozgékony elemeket is, mint például a P és a K), valamint a vízhez is könnyebben hozzájut. A dúsabb, hosszabb és minőségibb gyökérzetet ezért az első stressz-hatáscsökkentő elemnek is lehet tekinteni. Emellett a hajszálgyökerek csúcsán képződő citokininek gyöngítik az appikális dominanciát, elősegítve ezzel a mellékhajtások képzését. A dúsabb gyökérrendszer több tápanyagot képes felvenni, és sokkal inkább képes megtartani a mellékhajtásokat. És ez nagyon fontos az árpa esetében. Az őszi árpával, illetve búzával összehasonlítva azonos tömeget képes képezni, rövidebb termesztési idő alatt is. A minőségi gyökérzet ezt segíti. A kezelt növényeknek több energiája van a csírázásra, a növények jobban begyökeresednek, egyenletesebb a fejlődésük, életképesebbek már első látásra is, összehasonlítva a kezeletlen variánssal szemben. A stressz-ellenes anyagoknak köszönhetően jobban tűrik az esetleges tavaszi alacsonyabb hőmérsékletet, és rövidebb idő kell a tavaszi regenerációra. És épp az idő a meghatározó, mert idén épp a március és az április volt a meleg, és a csapadék is kevés volt. Sok esetben már ezen kezelésnek jelentős gazdasági előnye volt a termésre.

Így volt ez azon kísérlet esetében is, amely a Dlhé Klčovo MSZ (VT, Szlovákia) területén zajlott. Több mint 10 hektáron volt vetve tavaszi árpa (Kangoo), amelyet a csávázásnál Galleko Špeciál-al kezeltek, és szinte azonos területen volt vetve ugyanaz a fajta, de nem kezelt változatban. Már a kezdetekkor szemmel látható volt a különbség.

Tavaszi árpa (Kangoo), Dlhé Klčovo MSZ, jobbra Galleko špeciál 1l/t vetőmag, balra kontroll, 2019.5.3.

Május elején a mintavételnél viszont már teljes mértékben megnyilvánult a különbség. 

Tavaszi árpa (Kangoo), Dlhé Klčovo MSZ, jobbra Galleko špeciál 1l/t vetőmag, balra kontroll, 2019.5.3.

A következő mintavételnél, május végén, a jó csapadékmennyiség ellenére is, már teljes mértékben megmutatkoztak a különbségek.

Tavaszi árpa (Kangoo), Dlhé Klčovo MSZ, jobbra Galleko špeciál 1l/t vetőmag, balra kontroll, 2019.5.24.

A felvételeknek köszönhetően talán nem meglepő, hogy a hozamnövekedés több mint 13 % volt a Galleko javára. A gyökérrendszer mellett a növény magasságában, a mellékhajtásokban, és a termésben is megmutatkoztak a különbségek.

Mindkét variánsnál megmutatkozott május elején a mellékhajtások magasabb száma (kontroll: 2,09/növény, kísérlet: 2,54/növény. Május végén az arány a következő képpen alakult: kontroll – 1/6/növény, kísérlet-2,38/növény.

Galleko univerzál a levélre

A másik készítmény, amelyet a tavaszi árpában alkalmaztak a Galleko univerzál. Az előzővel ellentétben a levélre kell permetezni. Feladata, hogy a gyökérrendszerre hasson. Hatással van a mellékhajtások vastagságára, de nem szabad elfeledkeznünk a stressz-csökkentő hatásra sem. Segít megtartani a növénynek a mellékhajtásokat. Az eddigi leírásból az tűnhet ki, hogy a vetőmag, amit már kezeltek a Galleko špeciál készítménnyel, már nem kell kezelni mással, azonban ennek a kezelésnek is van jelentősége. Ezt bizonyítják a kísérleti állomások több éves kísérleti eredményei is.

Mivel elég nehéz előre megjósolni hosszabb időre az időjárás alakulását, nem érdemes várakozni a csak a levélen keresztüli alkalmazásra. Így volt ez 2017-ben is a kisparcellás kísérleti eredményeknél, amelyek a pőstyéni NPPC VÚRV kísérleti állomáson (Vágbori) zajlottak. A zárszóban a következőket olvashatjuk: „A tavaszi árpa kelésére és fejlődésére is hatással volt a nagy szárazság, amely megmutatkozott az alacsony hozamokban, bár a fajta biológiai termés-potenciálja sokkal magasabb. Már a kezdeteknél is látható volt, hogy a 3-as és 4*-es variáns esetében is jobb volt a kelési arány, amely megegyezik a gyökértömeggel. A dúsabb gyökérzet lehetővé tette a jobb tápanyag- és vízellátást a vegetáció ideje alatt, amely megmutatkozott a hozamokban is” – írja Ing. Mária Sekerková, CSc. Magyarázatképpen hozzá kell tenni, hogy a szövegben említett 3-as variáns a Galleko špeciál 1l/t, Galleko kvet a plod 0,8 l/ha alkalmazásából állt, hozam: 4,68 t/ha. Az említett 4-es variáns esetében a Galleko špeciál 1l/t, Galleko univerzál 0,5 l/ha, Galleko kvet a plod 0,6 l/ha volt alkalmazva.

A Galleko készítmények bizonyították létjogosultságukat az elmúlt két évben a kisparcellás kísérletek során is az OSEVA Pro s.r.o., VST Rožnov – Zubří (Vsetín járás, Csehország) kísérleti állomáson. Mindkét variáns az említett években gazdaságilag jelentős hozamnövekedést eredményezett.

Galleko kvet a plod a virágzás idején

A harmadik készítmény a Galleko sorában a Galleko kvet a plod. Az alkalmazás ugyanolyan, mint a Galleko univerzál esetében, azzal a különbséggel, hogy az applikáció ideális időpontja a kalászosodás vége és a virágzás kezdete. A Galleko kvet a plod feladata hogy működőképesen tartsa a gyökérrendszert a vegetáció végéig, közvetlen hatással van a szemek feltöltődésére, illetve a tápanyagok áramlására a kalászba, ezzel pedig az EMT alakulására. A kalászokon, amelyeket ezzel a készítménnyel kezetek, kisebb számban vannak jelen a beszáradt szemek. Stressz-csökkentő hatásával segít a növénynek a szárazság idején a vízzel gazdálkodni. Hatással van a nitrogén csökkenésére is, akár 2%-al is.

A kísérleti állomások eredményei az utóbbi három évben bizonyították a Galleko készítmények alkalmazásának gazdaságosságát. Ez a különböző csapadékmennyiség, illetve fajta esetében is bizonyított volt. Ezek az eredmények számokban is kifejezhetők, és a rentabilitásról tanúskodnak. A Galleko készítmények alkalmazásával a gazda egy lehetőséget kap arra, hogy a negatív környezeti hatásokat csökkenteni tudja, és segítsen a tavaszi árpának magasabb termést hozni kedvezőtlen körülmények közt is.

Bővebb info: 0911 44 44 78, info@galleko.com

Martin Šotík, Galleko

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?