Immunerősítés a konyhából

gasztro

Nyáron is jó odafigyelni arra, hogy mit eszünk, ám télen észrevétlen is meg tudjuk erősíteni szervezetünket, ellenálló képességünket. Hiszen van jó néhány olyan zöldség, gyümölcs, amely ugyanolyan hatékony, mint egyes gyógyszerek.

Alma: Régebben a gyógynövények közé sorolták. Rengeteg nyavalya ellenszere, például a bélfertőzésre és a köszvényre is hatással van.

Almás cobbler

Hozzávalók: 4 dkg vaj, 11 dkg liszt, 12 dkg cukor, 1 zacskó sütőpor, 1,5 dl tej, 5 kisebb alma hámozva, felkockázva.

A piteformába kockázzuk bele a vajat, aztán sütőben olvasszuk meg. A liszthez adjuk hozzá a cukrot és a sütőport, majd a tejjel keverjük csomómentesre. A megolvadt vajat oszlassuk el egyenletesen a formában, szórjuk rá az almát, öntsük rá a tésztát, tegyük vissza a sütőbe, és (körülbelül 45 perc alatt) süssük aranybarnára.

Savanyú káposzta: Magas a C-vitamin-tartalma, emellett védi a beleket és a májat.

Káposztás-szalonnás tészta

Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta, 500 g tészta, 15 dkg füstölt szalonna, 1 ek. sertészsír, só ízlés szerint, 1 teáskanál napraforgóolaj.

A füstölt szalonnát csíkokra vágjuk, és a zsíron lepirítjuk. Rátesszük a savanyú káposztát, s együtt pirítjuk őket kb. 1 órán keresztül. Közben megfőzzük a tésztát. Amikor megpirult a káposzta, s kifőtt a tészta, összekeverjük, és tálaljuk.

Fokhagyma: Gyulladáscsökkentő hatású, megfázás esetén kifejezetten ajánlott a fogyasztása. Megelőzheti a szív- és érrendszeri betegségeket.

Spaghetti aglio e olio

Hozzávalók: 40 dkg spagettitészta, 3 gerezd fokhagyma, szárított csili ízlés szerint, 1,5 dl olívaolaj, só, parmezán sajt.

A fokhagymát megtisztítjuk, a kés lapjával összeroppantjuk, aztán 5-6 evőkanálnyi olajban, alacsony tűzön megpirítjuk. Hozzászórjuk a szárított csilit, és ezzel is pirítjuk néhány percig. Megfőzzük a tésztát, majd a főzővízből lecsöpögtetés nélkül átemeljük a már ízesített olajba. Sózzuk, összekeverjük, parmezánnal tálaljuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?