Örömmel fogadták Zuzana Čaputovát a Csallóközben

Caputova
Dunaszerdahely/ Kisudvarnok |

A magyarlakta régióban elsőként Dunaszerdahelyre vezetett Zuzana Čaputová köztársasági elnök útja. A helyiek örömmel fogadták az államfőt, aki a kisebbségek értékeinek jelentőségét hangsúlyozta.

Mosolyok, kézfogások, magyar népzene – ez jellemezte a köztársasági elnök csallóközi útját. Valamennyi helyszínen örömmel fogadták az elnök asszonyt. 

„A magyar politikai képviselet mindig fontos volt Szlovákiában a pozitív változások elérésében, például a NATO- és az EU csatlakozáskor”

– mondta Zuzana Čaputová, aki a Dunaszerdahelyi járásban és a járásközpontban is fölényes győzelmet aratott a tavalyi elnökválasztáson Marič Šefčovič felett. A lakosok közel 84 százaléka adta voksát az elnök asszonyra. Hájos Zoltán polgármester magyarul és szlovákul is köszöntötte az államfőt, majd elmondta, ez volt az egyik oka annak, hogy meghívták őt a városba.

Elnöki küldetés

„Fontos küldetés, hogy a kisebbségek tagjai otthon érezzék magukat Szlovákiában. Ennek eléréséhez állandó párbeszédre van szükség, valamint arra, hogy legyen türelmünk megismerni és megérteni egymást. Megérteni azokat a specifikumokat, amelyek gazdagíthatnak és nem elválasztanak bennünket”

– fogalmazott Zuzana Čaputová. 

Németh Ilona képzőművész, az elnök tanácsadója hangsúlyozta, hogy a köztársasági elnök szerepe néhány esetben ugyan szimbolikus, de a kisebbségek szempontjából nagy jelentőséggel bír.

„Nagy szerepe van abban, hogy a többség hogyan viszonyul a kisebbségekhez. Valódi érték az, hogy itt másfajta kultúrák párhuzamosan léteznek egymás mellett. Kiegyensúlyozott programot állítottunk össze, amelyből kiderült, hogy a magyar kisebbség is rétegzett, kevert az identitásunk, és ennek megismerésére meg kell találni a megfelelő formát” – nyilatkozta lapunknak Németh Ilona.

A helyieknek megtiszteltetés

Sokan összegyűltek délelőtt a városi hivatal előtt, ahol a Csallóközi táncegyüttes ifjú táncosai köszöntötték az elnököt, aki szívélyesen üdvözölte a lakosokat, megdicsérte a táncosokat és egy közös fotót is készíttetett velük. 

„Kíváncsiak vagyunk rá, nagy megtiszteltetés, hogy ellátogatott Dunaszerdahelyre” – mondta az egyik nézelődő.

Mások azért halasztották el az ügyintézést, hogy találkozhassanak az elnökkel.

„Ilyen magas szinten már nem a politika diktál, ő mindannyiunk elnöke” – tette hozzá egy idősebb férfi.

A köztársasági elnök a polgármester kíséretében elsétált a városi művelődési központig, majd a Vámbéry térre, útközben Vámbéry Ármin keletkutató szobránál is megálltak. A városban több helyen is leállt kezet fogni a járókelőkkel. A Vermes-villában található Kortárs Magyar Galéria tárlatának megtekintése után a kulturális élet képviselőivel beszélgetett Zuzana Čaputová. Többek között Beke Zsolt irodalomkritikus, N. Tóth Anikó irodalomtörténész, Szalay Zoltán író, jogász, Gazdag József író, Rácz Vince a Pátria Rádió műsorvezetője, Görözdi Judit irodalomtudós, valamint L. Juhász Ilona néprajzkutató vett részt a zárt körű beszélgetésen. Németh Ilona képzőművész, az elnök tanácsadója elmondta, hogy Čaputová kíváncsi arra, hogy hogyan élnek a magyarok és milyen problémák foglalkoztatják őket.

„Nagyszombat megyében korábban még nem járt hivatalos látogatáson, elsőként Dunaszerdahelyre jött. Szeretné, ha a szlovákiai magyarok azt éreznék, hogy van egy elnökük, akit érdekel az életük”

– fogalmazott Németh Ilona.

Kisudvarnokon kisiskolában

„Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy fogadhattuk az elnök asszonyt. Örömmel mutattuk meg a munkánk eredményeit és az itt élő emberek életét” – mondta Marczell Zoltán Kisudvarnok polgármestere. A községben helyi népdallal köszöntötték Zuzana Čaputovát, aki egyedülálló ritkaságként jellemezte Kisudvarnokot, ami 2013-ban az Év faluja lett. A helyi magyar tanítási nyelvű kisiskolában az anyanyelvi oktatás fontosságát hangsúlyozta.

„Jó, hogy megmaradtak a kisiskolák, arról is beszéltünk, hogy hogyan lehet úgy összeállítani a tananyagot, hogy a gyerekek a szlovák nyelvet is minél jobban elsajátíthassák”

– mondta a pedagógusokkal folytatott egyeztetésről az elnök. 

Magyar gondok

Polgármesterekkel, önkormányzati képviselőkkel, tanárokkal, a civil társadalom és a kulturális intézmények képviselőivel való egyeztetéseken számos téma felmerült. Egyebek mellett környezetvédelmi problémákról, az úthálózatról, az anyanyelvi képzés fontosságáról és a szlovák oktatás elérhetőségéről, és a kisebbségi kultúra támogatásáról is beszéltek a találkozókon. 

„Mély nyomot hagyott bennem, amikor a kisebbségi lét érzékeléséről beszélgettünk, és a civilszféra egyik képviselője elmondta a saját történetét, arról, hogyan nőtt fel a kisebbség tagjaként, másodosztályú állampolgárnak érezte magát, például a sportklubban, a többségi nemzet szidalmait hallgatva. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire lekicsinylő érzés lehet. Épp ezért hangsúlyoztam az empátia és a megismerés fontosságát, mert mindannyian Szlovákia állampolgárai vagyunk és ezek a különbségek gazdagíthatnak bennünket” – zárta Zuzana Čaputová, aki a tavaly nyáron leégett, majd újjáépített dunaszerdahelyi Minit gyárban fejezte be a hivatalos látogatást.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?