Két bíró ellen kezdeményez fegyelmi eljárást a Bírói Tanács

bíróság illusztráció

Fegyelmi eljárás indítását kezdeményezi két bíró ellen a Bírói Tanács különbizottsága Marian Kočner és a Threema ügyében – tájékoztatott Dušan Čimo, a bizottság elnöke.

Konkrét neveket nem mondott. További tájékoztatást a Bírói Tanács keddi (november 26.) ülésén nyújt.

 „További nevek is felmerültek még“ – közölte Čimo.

Az elnők úgy tájákoztatott, hogy több bírót is meghallgattak, és felhatalmazást fog kérni, hogy a bizottság új elnökével, Elena Berthotyovával folytathassa a munkát. Čimo elnöki mandátuma ugyanis lejár

Čimo úgy fogalmazott, a bizottság áttanulmányozta Marian K. Threema-üzeneteinek leiratát, és véleménye szerint itt már nem feltételezésekről van szó. Az anyagot a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségtől (NAKA) kérte ki a bizottság.

Több olyan bírót is kihallgatott a Bírói Tanács különbizottsága, akik kommunikáltak Marian K.-val a Threema alkalmazáson keresztül, vagy felmerült a nevük ezekben az üzenetváltásokban. Néhányuk telefonját hivatali jogkörrel való visszaélés és korrupció gyanúja miatt augusztus végén lefoglalta a NAKA.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?