Ők lesznek a Híd jelöltjei a parlamenti választáson

érsek bugár ravasz
Pozsony |

Ma tartotta Országos Tanácsát (OT) a Híd Pozsonyban. A testület elfogadta a párt választási programját és a februárban esedékes parlamenti választásra állított jelöltlistát is. 

Bugár a sajtótájékoztatón a jelöltlistáról elmondta, a Híd most is az együttműködés elvét érvényesíti, hiszen több párt és szervezet tagjai képviseltetik magukat rajta. A Híd a listájára vette a Šanca, az MKDSZ és a Szlovákiai Roma Kezdeményezés (Rómska iniciatíva Slovenska, RIS) pártok, valamint a Szlovákiai Siketek és Nagyothallók Szövetségének (Asociácia nepočujúcich Slovenska) a jelöltjeit is. 

Az OT megerősítette, hogy Érsek Árpád,  közlekedési miniszter vezeti a Híd listáját. A párt elnöke azzal indokolta Érsek listavezetői pozícióját, hogy a tárca élén végzett munkája miatt tudja, mit jelent egy ilyen nagy feladat. Kiemelte, hogy a lista első 20 helyén több fiatal is helyet kapott.

Érsek hangsúlyozta, hogy nagy bizalmat jelent az irányában ez a feladat, de nagy felelősséggel is jár. A jelöltlista első helyén álló miniszter szerint pártja számára az lesz a siker, ha bejut a törvényhozásba. Felszólította a listán szereplő személyeket, hogy segítsenek neki a siker elérése érdekében.

Ravasz Ábel, a párt alelnöke, romaügyi kormánybiztos, aki a választási kampányt vezeti, arról beszélt, biztos benne, hogy a párt a választás során sikert ér el. Hangsúlyozta, hogy az ország sokat vesztett volna, ha a Híd nem létezne. A választásra összeállított programjukról elmondta ez a 2016-ra összeállított Polgári Vízió című programjuk átértékelése. Kiemelte a kisebbségek, környezetvédelem és a régiófejlesztés témákat, amelyek hangsúlyosak a programban.

Ravasz kérdésekre válaszolva elmondta, a roma kisebbség képviselői is helyet kaptak a listán, Vavrek István, a párt jelenlegi parlamenti képviselője a 15. helyet kapta, a Szlovákiai Roma Kezdeményezés (Rómska iniciatíva Slovenska) jelöltjei pedig a lista 60-tól 70-ig terjedő részén vannak.

Ők vezetik a Híd listáját a jövő évi parlamenti választásokon:

híd

A cikket folyamatosan frissítjük!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?