Felébresztette a kilencgólos pofon a rimaszombatiakat

rs

A szezon elején csak gyötrődtek a rimaszombatiak a közép-szlovákiai III. labdarúgóligában, aztán egy kilencgólos vereség felrázta őket. Az őszi idényt egy hatmeccses veretlenségi sorozattal zárták – erről is kérdeztük Tomáš Boháčik vezetőedzőt. 

A rimaszombatiak 16 ponttal a tabella 12. helyén telelnek, úgy, hogy az utolsó hat meccsen 14 pontot szereztek. Hogyan értékeli az őszi idényt?
A szezon elején elég kilátástalan volt a helyzet. Akkor úgy gondoltam, ha sikerül 12 pontot szereznünk, az már jó lesz. Most 16 pontunk van, úgyhogy elégedett vagyok. Paradox módon azok ellen a csapatok ellen is vesztettünk pontokat, amelyek most mögöttünk vannak, mint a Čadca vagy a Rakytovce. De tekintettel arra, milyen nehéz helyzetben voltunk, hogy a régi keretből csak egy-két játékos maradt itt, végül sikerült egy jó csapatot összerakni. Igaz, hogy nem jártak ki sokan a stadionba, de azok, akik eljöttek meccsre, láthatták, hogy ezek a fiúk őszintén harcolnak Rimaszombatért.

A sorozatos vereségek idején mindig azt mondta, ennek a csapatnak idő kell. Úgy tűnik, igaza volt, hiszen az utolsó hat őszi meccsen nem kapott ki a rimaszombati együttes.
Ahhoz, hogy a játék igazán úgy nézzen ki, ahogy elterveztem, még egy kicsivel több időre lenne szükségünk. Nagyon fontos lenne, hogy együtt maradjon a gárda. Nem tudom, mi jön most, az én szerződésem is lejárt az őszi szezon végével. 

A bajnokság kezdete előtt az a veszély is fenyegetett, hogy ki sem tudnak állni az első meccsre, mert alig volt játékos a klubban. 
Próbáltunk játékosokat szerezni. Mário Michalík meggyőzte Šuleket és Mičudát Detváról, és talán az én személyem is számított valamit abban, hogy idejött Juhász, Nagy, Lavrík, akik bíztak bennem. A szavamat adtam nekik, és ezért vállalták a kockázatot. A klubból Petrusz Józsi is tette, amit lehetett, hogy játékosokat hozzon ide. Jöttek külföldi futballisták is Ukrajnából és Szerbiából, akikkel fel tudtuk tölteni a keretet. A közös munka eredménye volt, hogy össze tudtuk rakni a csapatot, bár volt sok kárörvendő is a városban, akik meg voltak győződve róla, hogy nem fog sikerülni. 

A szezon első felében önnek is többször pályára kellett lépnie a védelem tengelyében. Az is egy fordulópont volt, amikor Milos Szekulics, aki korábban már játszott itt, csatlakozott a csapathoz, és stabilizálódott a hátvédsor?
Egyértelműen. Szekulics a védelem oszlopa lett. Én a 40 évemmel nem is hasonlíthatom hozzá magam, kitűnő futballistáról van szó. Mindent megteszünk azért, hogy itt is maradjon. Én aztán a klubvezetők kérésére már inkább a kispadon maradtam, mert magam is éreztem, hogy hiányzik a csapatnak az irányítás a mérkőzések alatt. Többször gondolkoztam rajta, hogy én is beállok, de mindig meggyőztek, hogy a kispadon nagyobb szükség van rám, és a csapat nélkülem is megoldotta a feladatot. 

A 9. fordulóban a rimaszombatiak 9:0-ra kikaptak Turócszentmártonban. Akkor a táblázat utolsó helyén álltak két ponttal, sokan már attól féltek, be sem fejezik a bajnokságot. A pofon azonban a jelek szerint jót tett, hiszen azóta nem kaptak ki.
Az volt a töréspont. Akkor nagyon komolyan kezdtem kételkedni magamban, be akartam fejezni a klubnál. De a feleségem és a klub ügyvezetője, Bitala úr is mellém állt, úgyhogy nem adtuk fel. A csapatnak nagy lendületet adott, amikor a következő meccs végjátékában, a fülekiek ellen 2:1-es vezetésünknél Gregor Krisztián tizenegyest védett. Az volt az első győzelmünk a szezonban, és attól fogva nagyon jól ment a csapatnak. Pontot hoztunk az Oravské Veselé és a Liptovská Štiavnica otthonából, aztán sorozatban háromszor nyertünk. A Martintól kapott kilences tényleg mintha felébresztette volna a gárdát. Az a jó, hogy ha egy góllal kapsz ki, ha kilenccel, a vereség mindig csak vereség. Nagy pofon volt, szégyenteljes eredmény, de ha ez kellett a jó sorozathoz, akkor még ezt is pozitívan értékelem.

Hogyan tovább? Mi várható a tavaszi szezonban?
A játékosok az utolsó forduló után szabadot kaptak, a téli felkészülés tervét kidolgoztam, az edzőmeccsek le vannak egyezve. Most már a klubvezetésen múlik, hogy folytatjuk-e az együttműködést. Ha igen, akkor szeretném, ha ez a keret együtt maradna, és néhány játékossal kiegészülne. Bízom benne, hogy a következő hetekben kikristályosodik a helyzet. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?