Rekordáron, 1,26 millió dollárért kelt el a Marvel-képregények első száma

Marvel

A Marvel-képregények 1939-es első számának egy szinte új állapotú, ritka példánya 1,26 millió dollárért kelt el egy dallasi árverésen, ennél többet még sosem adtak Marvel-füzetért.

A Heritage aukciósház közleménye szerint a csütörtök esti licitálás nyertese neve elhallgatását kérte.

„Történelmi képregény történelmi példánya” kelt el Ed Jaster igazgatóhelyettes szerint.

A Marvel első képregényfüzetében olyan szuperhősök jelentek meg, mint a Fáklya, Ka-Zar, Angyal és Namor, a Torpedó. A mai kasszasiker szuperhősfilmek sztárjai, a Pókember vagy a hihetetlen Hulk csak évtizedekkel később bukkantak fel.

A példányt a pennsylvaniai Uniontown egy újságosánál vásárolta meg egy helyi postás, aki képregények és magazinok első számát gyűjtötte. Azóta a füzet csak néhány alkalommal cserélt gazdát – írta a Heritage.

A Marvel-képregények korábbi aukciós rekordját 1,1 millió dollárral egy 2011-ben eladott példány tartotta, ebben az 1962-es kiadásban jelent meg először a Pókember.

Nem sok képregényfüzet érte el az egymillió dolláros eladási árat, 2014-ben az eBayen 3,2 millióért talált gazdára a DC Comics egy Superman-füzete.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?