Egy kutató szerint rovarok élnek a Marson

Akiről krátert neveztek el a Marson

Hajmeresztő állítást fogalmazott meg egy amerikai rovarkutató.

A szakértő szerint a Marson már meg is találtuk az élet bizonyítékát, de nem mikroorganizmusok, hanem rovarok formájában. William Romoser, az Ohiói Egyetem munkatársa a marsjárók nyilvánosan elérhető képeit elemezve bukkant rovar- és egyéb állatfosszíliákra emlékeztető kőzeteket.

Volt, és még mindig van élet a Marson

– állítja a kutató, kiemelve, hogy a vörös bolygó rovarfaunája változatos, több földi fajra emlékeztető állat is élhet a Marson. Romoser az elérhető felvételek átfogó vizsgálatát követően lábakat, szárnyakat, csápokat vélt felfedezni. A szakértő olyan bizonyítékokat is bemutatott, melyek alapján egyes állatok még mozognak is a felszínen – írja a ScienceAlert nyomán a 24.hu.

Romoser elméletét minden bizonnyal komoly szakmai kritika fogja érni.

Nem ez az első alkalom, amikor a marsi kőzetekben élőlényeket ismertek fel. Az észlelés hátterében a pareidolia nevű illuzórikus érzet áll, melynek lényege, hogy az ember véletlenszerű ingereket tisztának és konkrétnak érez. A pareidolia egyik példája az, amikor az állatokat látunk a felhőkben.

Romoser 45 éves tapasztalattal rendelkezik, ezért sokkal könnyebben felismeri a rovarokat, mint egy átlagos ember. Fontos azonban kiemelni, hogy az érintett képeket rengeteg geológus is elemezte már, akik pedig épp a kőzetek tanulmányozásában járatosak. A tudományos konszenzus az, hogy a felvételeken nem fosszíliák, hanem kőzetek láthatóak.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?