Régiófoci: kevés a bíró, a fiatalok gyorsan feladják

piros lap

A területi futballszövetségek elnökei egyetértenek abban, hogy a bíróhiány egy egész országra kiható probléma, sőt, az azt kiváltó okokról is hasonlóan vélekednek.

Kiss Ervin, a galántai területi szövetség elnöke lapunknak elmondta, a játékvezetői szakmával kapcsolatban a fő problémát az jelenti, hogy a pályakezdő bírók még be sem melegednek igazán, de máris feladják a hivatást.

„Általános probléma, hogy a fiatalok elkezdenek bíráskodni, majd rövid időn belül befejezik, mert egyszerűen nem tudják elviselni azt a mocskolódást, ami rájuk zúdul a pálya széléről. Ezt egyébként meg tudom érteni, rengeteg tűrhetetlen beszólást kell elviselniük, ráadásul a Galántai járásban a közelmúltban két alkalommal is tettlegességig fajult a konfliktus. Az idősebb játékvezetőkkel már kicsit más a helyzet, ők úgymond immunisak a sértésekre – vélekedett Kiss Ervin. – A játékvezetők a Galántai járásban 30–40 euró közötti összeget kapnak egy meccsért, attól függően, hogy milyen fontos meccsen bíráskodnak. Ez nyilván nem sok, így teljesen érthető, hogy ennyi pénzért egyre kevesebben hajlandóak elrontani a vasárnapjukat. Ha ez az összeg magasabb lenne, az a kluboknak jelentene többletkiadást.ˮ

Kiss Ervin elmondta azt is, hogy a rájuk zúduló kritikák miatt az elmúlt hónapokban nem kevesebb, mint öt olyan bíró fejezte be ténykedését a IV. és az V. ligában, akik a galántai területi bajnokságban kezdték pályafutásukat.

A szövetség elnöke azt is hozzátette, a területi bajnokságban mindegyik felnőtt bajnokin van legalább egy játékvezető és egy partjelző, a fontosabb mérkőzésekre pedig két partjelzőt jelölnek. A bíróhiány kiküszöbölésére azt a jól bevált praktikát alkalmazzák, hogy a diákok mindig a felnőttek előtt játszanak, így csak két bíróra van szükség a két meccshez.

A Dunaszerdahelyi járásban is sikeresen küzdenek a bíróhiány ellen, értesüléseink szerint a területi bajnokságban az esetek többségében három bíró jut egy meccsre. „Mi ezt úgy oldottuk meg, hogy az utánpótláscsapatok gyakran hétköznap játszanak, például a diákoknál pénteken rendezzük a fordulót. Így majdnem mindegyik felnőtt bajnokin van három játékvezető. Az ifik meccseire rendre legalább két embert küldünk – árulta el Benovič Árpád, a dunaszerdahelyi területi szövetség elnöke. – Nagy problémát jelent, hogy sok fiatal játékvezető nem húzza túl sokáig a szakmában a rosszindulatú bekiabálók miatt. Most egy kicsit meg vagyok lepve, hogy a nemrég munkába állt 8-9 bíró közül egyelőre szokatlanul sokan bírják. A focihoz való hozzáállás régiós szinten szerintem akkor változott meg, amikor bevezették a győzelemért járó három pontot. Azelőtt nem volt olyan rossz eredmény a döntetlen, de azóta mindenki, mindenáron győzni akar hazai pályán, és ezt a nyomást a játékvezetők is megérzik.ˮ

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?