Tilos lesz kampányolni a vásárokban

Alkalmi vásárokat is a lovardában tartanak majd, vagy az Anton Bernolák park területén
Érsekújvár |

Alkalmi vásárokat rendeznek decembertől a császári-királyi lovardában és az Anton Bernolák téri parkban. A közelmúltban elfogadott városi rendelet azonban azt is kimondja, hogy tilos a vásár területén bármiféle pártpolitikai tevékenység, vagy kampányolás.

Az első rendezvényt, a karácsonyi kézműves vásárt december 1-jén nyitják meg a császári-királyi lovardában. Az épület az egykori orosz laktanya területén áll, és 2,4 milliós európai uniós támogatásból újították fel. Azon kevés épületek egyike, amelyek épségben maradtak a várost sújtó bombázások után. A csarnokban koncertezett már Koncz Zsuzsa, Presser Gábor, Rúzsa Magdi, a KultúrKorzó Polgári Társulás itt rendezi meg a hagyományos magyar bált, számos képzőművészeti szimpózium, jótékonysági rendezvény és énekverseny helyszíne volt már.

A lovarda csarnokának egyedülálló, 22 méteres fa tetőszerkezete van, az első feljegyzések az épületről az 1870-es évekből valók. Az új városi rendeletben az áll, hogy évente négyszer tartanak majd vásárokat a lovardában, az Anton Bernolák parkban az alkalmi vásárok évente legfeljebb hat napig tarthatnak. A park területén már korábban is rendeztek kézműves vásárokat, ám legutóbb elmosta az eső a rendezvényt, ezért döntött úgy a város vezetése, hogy megnyitja a lovardát az alkotók és a hazai kistermelők előtt.

„Tilos minden olyan pártpolitikai tevékenység, amely nemi, faji, nyelvi, illetve vallási meggyőződés szempontjából hátrányos megkülönböztetéshez vezethet. Tilos a szekták vagy hasonló közösségek népszerűsítése. Tilos nyomtatványok, szórólapok, politikai pártok vagy szekták gyülekezése”

– olvasható az önkormányzati honlapon is közzétett rendeletben.

Az árusoktól a város nem kér bérleti díjat. Elég, ha beküldik a kérvényt a városi hivatalba maria.ficza@novezamky.sk címre, de leadhatják személyesen is a városházán a 113-as irodában. Juhász Zsuzsa a Czuczor Gergely Alapiskola főnevelője, aki egyúttal selyemfestő is, elmondta, örömmel fogadta a hírt, hogy ilyen módon léphet kapcsolatba a közönséggel. Kendőket, díszpárnákat kínál majd az ünnepváró vásárban. Akadnak, akik mézből készült termékeket hoznak, vagy kerámiaalkotásokat. Bolhapiacot és börzét korábban a városi piactéren tartottak, nagy sikere volt például annak a jótékonysági börzének, melyet Jana Kreškóciová a Food Revolution érsekújvári szervezetének koordinátora tartott. Különféle, jó állapotban lévő tanszereket árultak a városi alapiskolásokkal, és az eladott áruból származó Pakisztánba küldték Asma Rehman tanítónőnek, hogy élelmet vásároljon az árvaház lakóinak. A megmaradt portékát Ugandába továbbították a szegény gyerekeknek, és a játékok egy részét szlovákiai gyerekotthonokba vitték a szervezők.

Az új rendelet alapján bármilyen kézműves terméket, csomagolt élelmiszert, frissítőt, valamint különféle házi készítésű ajándéktárgyakat kínálhatnak az árusok. Hozhatnak saját termesztésű zöldséget, gyümölcsöt, vagy más terméket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?