A görög, aki nem ismer félelmet a pályán

Sztéfánosz Cicipasz

Sztéfanosz Cicipasz vasárnap a tenisz ATP-világbajnokság döntőjében 6:7, 6:2, 7:6-ra legyőzte az osztrák Dominic Thiemet. A görög ezután azt nyilatkozta, hogy a győzelmével végérvényesen a tenisz elitjébe került. Ezzel nem is tudunk vitatkozni. Inkább bemutatjuk a 21 éves görögöt, aki pár évvel ezelőtt majdnem belefulladt a tengerbe.
 

A 21 éves Cicipasznak, ha lehet ezt mondani, már előre meg volt írva a sorsa, hiszen szovjet édesanyja profi teniszező volt, édesapja pedig teniszedzőként dolgozott.

Elvitte a víz

„Az első emlékem, hogy három- éves koromban édesapámmal ütögetek” – mondta egy interjúban a fiatal sportoló. A görög fiú végigjárta a teniszben szükséges összes ranglétrát: már egészen kicsi korától teniszezett, 15 éves korától pedig rendszeresen részt vett különböző juniorbajnokságon és Future-tornákon. Egy ilyen, krétai Future-torna alkalmával történt, hogy az egyik nap a fiatal Sztéfanosz lement a tengerbe úszni, a sodrás azonban olyan erős volt, hogy magával ragadta őt, az édesapja mentette ki a habokból. 

„Azóta mindent máshogy láttok, abszolút semmi félelmet nem érzek a pályán” – nyilatkozta Cicipasz az esetről. Ezután a 2016-ban a juniorok között párosban meg is nyerte a wimbledoni tornát. 

Jól ment a váltás

Több példát is láthattunk már arra, hogy a junior sikerek még nem jelentenek biztosítékot arra, hogy a teniszező a felnőtt mezőnyben is megállja a helyét. Cicipasznak azonban sikeresen ment az átváltás. Ugyan a 2017-es évben a Grand Slam-tornákon még nem ért el nagy sikereket, általában már a selejtezőben búcsúzott, a Challenger-tornákon jól teljesített, Genovában pedig meg is nyerte élete első Challenger-versenyét. Ez év októberében aratta az első ATP 1000-es, főtáblás győzelmét is: Sanghajban verte az akkor a világranglista 40. helyen álló orosz Karen Hacsanovot. A következő, antwerpeni 250-es tornán pedig addigi pályafutása legnagyobb győzelmét aratta, azzal, hogy legyőzte a világranglista 10. helyezettjét, a belga David Goffent. 

A berobbanás

Az igazi áttörést a 2018-as év hozta meg a 193 centis görögnek. Az Australian Openen ugyan a 128 között még Denis Shapovalov búcsúztatta, és az év első fele sem sikerült jól számára, ám az áprilisi barcelonai 500-as tornán egészen a döntőig menetelt, ahol az akkor világelső, Rafael Nadal állította meg. A spanyol tornán legyőzte Diego Schwartzmant, Dominic Thiemet és Pablo Carreno Bustát is. A Roland Garroson ugyan a 64 között Thiem visszavágott neki, de Wimbledonban a legjobb 16-ig menetelt. 

Azonban igazán akkor került a figyelem középpontjába, amikor a torontói 1000-es tornán a döntőig jutott. És ahogy a döntőig jutott! Csak ezen a tornán legyőzte sorrendben Thiemet, Novak Djokovicsot, Alexander Zverevet és Kevin Andersont is. Ezzel Cicipasz lett a legfiatalabb játékos, aki egy ATP-tornán négy top 10-es teniszezőt is le tudott győzni. A döntő napján volt 20 éves, igaz a finálében ismét kikapott Rafael Nadaltól. 

Ez év októberében Stockholmban aztán megnyerte élete első ATP 250-es tornáját, az év végén pedig a legjobb 22 éven aluli játékosoknak kitalált Next Gen Finalst is Milánóban. A 2018-a évet a világranglista 91. helyéről indította, az év végén a 15.-en zárta. Így a szezon végén őt kiáltották ki az ATP legtöbbet fejlődő játékosának.

Az elit tagja

A 2019-es évben pedig bebizonyította, hogy tényleg a tenisz élmezőnyébe tartozik. Az AusOpenen azonnal az elődöntőig menetelt, ahol – ki más? – Nadal állította meg. Ugyanitt játszott egy nagyszerű meccset a nyolcaddöntőben Roger Federerrel. Kulcsfontosságú volt, hogy végig bátran játszott, nyomás alatt is nagyszerűen szervált, és sokszor a saját játékában tudta legyőzni a svájcit. Cicipasz teljesítményéről sokat elmond, hogy Federer 12 bréklabdából egyet sem tudott megcsinálni ellene.

„Elképesztő, milyen higgadt tudott maradni a döntő pillanatokban is. A versenyszellem, amit látok benne, Andy Murrayre hajaz, a nyugalom pedig, ami sugárzik belőle, pont olyan, mintha Roger Federert látnám a pályán”

– mondta róla Greg Rusedski, a Sky Sport szakértője.

Ezen a meccsen ezt tökéletesen bizonyította, tényleg nem ismer félelmet a pályán. Idén összesen 6 döntőt játszott, ebből hármat meg is nyert. A hétvégén a világbajnokság fináléjában Dominic Thiemmel játszotta le a szezon egyik legjobb döntőjét. Ezzel pedig idén a csúcsra ért, és tényleg bekerült a teniszvilág elitjébe. Ráadásul Cicipasz még csak 21 éves, így a következő évek meghatározó alakja lehet, a nagy hármas (Djokovics, Nadal, Federer) után a világelsőség várományosa is. Jelenleg a 6. helyen áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?