Vízgőzt észleltek a Jupiter Európa nevű holdján

európa jupiter

Vízgőzt észleltek az Európa, a Jupiter 79 holdjának egyike felett, a NASA kutatói ezzel először tudták igazolni korábbi sejtésüket.

A Nature Astronomy című tudományos lap aktuális számában megjelent tanulmányukban a tudósok beszámoltak róla, hogy másodpercenként 2360 kilogramm lendülettel távozó vizet észleltek. Ez a dinamikai mennyiség elegendő ahhoz, hogy a víz percek alatt megtöltsön egy olimpiai méretű úszómedencét.

A tudósok korábban is gyanították, hogy folyékony víz található a hold jeges felszíne alatt és hogy időnként óriás gejzírként lövellhet ki az űrbe, jelenlétét azonban eddig nem tudták megerősíteni a vízmolekulák közvetlen megvizsgálásával.

Lucas Paganini, a NASA kutatója vezetésével a tudósok a Keck Obszervatórium spektrográfját használva vizsgálták meg bolygók légkörének összetételét az általuk kibocsátott vagy elnyelt infravörös fény révén.

A szakértők 2016-ban és 2017-ben 17 éjszaka alatt csupán egyszer észlelték halványan, de egyértelműen a vízgőz jelét. A víz ritkán jelenik meg, mennyisége azonban elég tetemes ahhoz, hogy a Földről is észlelhető legyen - írják a tanulmányban.

Az eredmények segíthetik a kutatókat annak megértésében, mi zajlik a hold belsejében. Több bizonyíték is arra utal, hogy több kilométernyi vastag jégpáncélja alatt folyékony vízóceán húzódik, mely valószínűleg kétszer akkora, mint a Földé.

Egyes kutatók szerint az Európa felszíne alatt nem túl nagy mélységben lévő olvadékvíz-tartalékok is lehetnek a vízcsóva forrásai.

Paganini elmondta, hogy az élet három alapvető feltétele közül kettő, a szén és az oxigén mindenütt megtalálható a Naprendszerben, a harmadik azonban, a folyékony víz valahogy nehezen található meg a Földön kívül.

A tervek szerint a 2020-as évek közepén útnak induló Europa Clipper misszió segítségével a tudósok közelebbről szemügyre vehetik az Európát és molekulákat gyűjthetnek légköréből, így megállapíthatják, élhető-e az égitest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?