Čaputová nem nevezi ki Hudákot a Szlovák Nemzeti Bank igazgatóhelyettesének

Jozef Hudák

Zuzana Čaputová államfő nem nevezi ki Jozef Hudákot a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) igazgatóhelyettesi posztjára.

Erről levélben értesítette Andrej Dankót (SNS), a parlament elnökét, a parlament pénzügyi bizottságának tagjait, valamint Peter Pellegrini (Smer) kormányfőt.

Čaputová szerint Hudák több feltételnek sem felel meg.

A parlament még tavaly decemberben hagyta jóvá a kinevezését indítványozó kormányjavaslatot.

Az államfő a levélben rámutat, hogy a javasolt jelölt már az első, törvény által előírt képesítési feltételnek sem felel meg, ami nem más, mint a pénzügyi szakon szerzett egyetemi végzettség. Emellett más körülmények is megkérdőjelezik a jelölt alkalmasságát.

Čaputovát az NBS volt igazgatója, Jozef Makúch is arról tájékoztatta, hogy komoly fenntartásai vannak Hudák jelölését illetően. Az államfő szerint az is kizáró ok, hogy Hudák korábban kijelentette: a nemzeti bank igazgatóhelyetteseként indítványozni fogja egy új egészségügyi biztosító létrehozását, amelyet az NBS felügyelne. Az elnök asszony úgy véli, az efféle kijelentések arról tanúskodnak, hogy a jelölt nincs tisztában a központi bank céljával és feladatával. A levélben hozzáteszi: Hudák utoljára több mint tíz éve töltött be vezető funkciót. Jobbára a közegészségügy területén tevékenykedett, amelynek az NBS hatásköréhez nincs köze.

Čaputová a levélben rámutat arra is, hogy Hudák korábban a Tatra biztosító nevében egy olyan kedvezőtlen szerződést kötött, amely veszélybe sodorta a biztosító társaság pénzügyi stabilitását.

Hudákot a gazdasági elemzők klubja és az ellenzék is bírálta. A titkos szavazáson a jelen lévő 136 képviselő közül 72 támogatta, 56-an ellene szavaztak, nyolcan tartózkodtak.

Az NBS banki tanácsának hat tagja van: az igazgató, a két igazgatóhelyettes és három másik tag. Hudák kinevezésének elutasításával az egyik igazgatóhelyettesi pozíció továbbra is betöltetlen marad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?