Nyeretlenül zárták az őszt a kisudvarnokiak

kisudvarnok
Kisudvarnok |

Nyeretlenül, mindössze egy ponttal, az utolsó fordulóban, Nyárasd ellen kétgólos vereséggel (1:3) zárta a kudarc ízű őszi idényt a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjának kisudvarnoki sereghajtója, mely 14 meccséből 13-at elbukott.

Az együttes gyatra teljesítményét minősíti, hogy erejéből mindössze egy gól nélküli döntetlenre futotta. A mezőny végén kullogó alakulat szerezte a legkevesebb (9) találatot, kapta a legtöbb (42) gólt. 

„Sajnos, ezúttal nincs mivel büszkélkednünk. Minden mutatóban gyatrán teljesítettünk. Még annak ellenére is, hogy a tizennégy bajnokiból tizenkettőn minimum egyenrangú ellenfele voltunk a riválisoknak. A vereségek ellenére a leggyakrabban jó benyomást keltettünk, gyakran dícsértek bennünket. Az a tény, hogy nem játszottunk alárendelt szerepet, kevés volt az üdvösséghez”

– gyakorolt önbírálatot Ravasz Tibor, a kisudvarnokiak trénere, aki keresztszalag-szakadás miatt játékosként nem erősíthette a kollektívát.

„Azzal kezdeném, hogy az idén nagyot javult a mezőny színvonala, több, egykor felsőbb osztályban is megfordult labdarúgó viseli a csapatok mezét. Ami bennünket illet, az idény elején Balogh Ádám is megsérült, kidőlt a sorból. Ľuboš Kvačkaj pedig egyéb okok miatt nem állhatott csatasorba. A foghíjas játékoskeretre való tekintettel nem tudtuk meghatározó egyéniségeinket megfelelően pótolni. A rendelkezésemre álló alakulat nagyon megsínylette a három húzóember hiányát. Egyébként le a kalappal védenceim előtt. A vereségek ellenére sem rezignáltak, mindent megtettek a tisztes helytállás érdekében. Többre azonban nem futotta” – fűzte tovább a gondolatsort a csallóköziek trénere. 

Az általa vezetett kollektíva játékosai nyolc találkozón gólképtelenek voltak, holott a csapatban az élvonalba is belekóstolt, gólveszélyes támadó, Bognár Zoltán is szerepelt.

„Ami az összeállítást, a taktikát illeti, szüntelenül improvizálnom kellett. Bognárt tapasztalataira való tekintettel nem ékként, hanem más poszton küldtem pályára. Mondhatni tipikus csatár nélkül játszottuk végig az idényt. Egyébként a szerencse is elpártolt tőlünk. Míg az ellenfelek képesek voltak profitálni ziccereikből, addig mi helyzeteink zömét elpuskáztuk. Ráadásul szellősen védekeztünk, gyakran rezdült a hálónk”

– magyarázta a félévi bizonyítványt Ravasz Tibor, aki szerint van kiút a kátyúból: „Nem kell vészharangot kongatni. A vezetőségnek azon kell dolgoznia, hogy télen erősítse a keretet. Tavasszal, ha maradok, javíthatunk helyezésünkön, színvonalas produkcióval, immár győzelmekkel is kedveskedhetünk szurkolóinknak. A múltban megélt sikereink erőt adhatnak a jobb folytatáshoz.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?