A Kincskereső kisködmönt talán nemcsak azért ismerik annyian, mert kötelező olvasmány. A Móra-meséket azonban biztosan nem azért, márpedig rendszerint azok is a gyermekkor fontos tartozékai.
Móra Ferencről a legtöbbeknek – épp a kötelezősége miatt – talán az elsőnek említett, 1918-ban (tehát több mint egy évszázada) a saját gyermekkori emlékeinek felhasználásával írt ifjúsági regénye (nevezik művészi önéletrajznak is) jut először az eszébe, és ez a képlet megfordítva is működik. Sőt, a címébe rejtett, régies ízű szóról is Móra ugorhat be, már csak azért is, mert elég ritkán találkozni ködmönnel (vajon a szóval, vagy az ujjas, meleg felsőkabáttal ritkábban?) – akár még azt is megkockáztathatjuk, hogy ennek a könyvnek a jóvoltából él még ma is a szélesebb köztudatban (a fogalom).
Ahogy az a kötelezőkkel lenni szokott, az ismeretség mintegy hátulütőjeként érkeznek a bírálatok is, amelyek megkérdőjelezik, hogy valóban a kisiskolások kezében-e a helye, de persze megtalálni a támogató véleményeket is: éppen azáltal mutatja be az életet magát, hogy a fény mellett az árnyékot, a látszólagos idillek mellett a tragédiákat is ábrázolja. Véleményt formálni viszont csak az újraolvasás után lehet legálisan.
Borongós és vidám
A ködmönös könyvnél vélhetően jóval kevesebben tudják Móra Ferenchez kötni számtalan meséjét, különösen cím alapján, hiszen a mesehallgató gyermeki figyelem nem feltétlenül erre fókuszál. Például a csodaszarvas történetét ugyan Móra is megszövegezte, de a szerző nevénél fantáziamozgatóbb a vadászat jelenete, esetleg máshol a körtemuzsika, vagy éppen az, hogyan is nézhet ki dióbél királyfi. Olvasmánynak vagy akár felolvasmánynak mindenesetre ragyogóak, és a számtalan közül kiválasztható akár épp az évszakhoz illő: az egyre hűvösebb estéken például A szánkó kerülhet sorra, amelynek kapcsán aztán emberi és gyermeki magatartásról, szegénységről és gazdagságról, erkölcsi dilemmákról is elmélkedhetünk, beszélgethetünk.
Vagy kalandozhatunk vidámabb, frappánsabb vizeken: „Nevenincsen túl, Nekeresden innen, a kettőnek éppen a fele útján esik Csicser. Nagyon csinos falu annak, aki sohase látott másikat. Télen sáros ugyan, de nyáron poros: igaz, hogy a házak teteje csak szalmából van, de azt legalább könnyebb elhordani a szélnek.” Kezdőmondata ez a Csicseri történetnek, és ha esetleg egy kötetnyi Móra-mese kerülne a kezünkbe, már pusztán ezeknek a megfigyelése is külön olvasói kaland: hogyan indítja útjára történeteit az idén épp 140 éve született író. A legizgalmasabb pedig természetesen az, hogyan fejezi be.
Régész is
Móra Ferenc múzeumi szakember volt, és e téren az ásatási eredményeiről a legismertebb. Múzeumi évei alatt több mint száz lelőhelyen végzett ásatást, és régészeti témában tucatnyi cikket publikált. E szenvedélyét gyakran kénytelen volt saját pénzéből finanszírozni. Egyik legfontosabb régészeti munkájaként a kunágotai honfoglalás kori lovas sírok feltárását említik.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.