A Smer elutasítja a média "kocsmai stílusát"

Robert Fico

A Smer elutasítja bizonyos médiatermékek "kocsmai stílusát" a Marian Kočner és Michal Suchoba vállalkozók közötti állítólagos párbeszédet rögzítő hangfelvétellel kapcsolatban.

„A Penta napilapja, a Sme és az Esethez köthető Denník N nyíltan vállalják, hogy a Smer párt tönkretétele a céljuk. Ennek érdekében gyakran hazudnak, indokolatlanul vádaskodnak. Attól sem riadnak vissza, hogy a Smer pártról és annak elnökéről kocsmai stílusban nyilvánuljanak meg”

– foglalt állást a párt szóvivője, Ján Mažgút.

A szóvivő rámutatott, hogy Marian Kočner ellen már Ján Kuciak újságíró meggyilkolása előtt is folyamatban volt egy büntetőeljárás gazdasági jellegű bűntevékenység miatt.

„Olyan bűncselekményekről van szó, amelyeket még Iveta Radičová kormányzása alatt követett el, ami abszolút mértékben cáfolja a már említett kocsmai dumát”

– tette hozzá Mažgút.

Veronika Remišová független parlamenti képviselő és Az Emberekért (Za ľudí) parlamenten kívüli párt alelnöke szerint Marian Kočner „előfizette a büntetlenségét a Smer pártnál”. Bírálta az SZK Pénzügyi Igazgatóságát is, amiért egy korrupcióval gyanúsítható egyéntől rendelt információs rendszereket. Hozzátette: az állami szerveknek fel kellene bontaniuk a szerződést ezzel a beszállítóval, és meg kellene vizsgálniuk, hogy a megvásárolt termékek nem jelentenek-e biztonsági kockázatot.

 Az SaS a hangfelvétellel összefüggésben válaszokat követel a Főügyészségtől arra vonatkozóan, hogy valóban sor került-e okirat-hamisításra annak érdekében, hogy megóvják az oligarchákat a büntetőjogi felelősségre vonástól.

A Denník N hétfőn tett közzé egy hangfelvételt, mely szerint Suchoba pénzt kért Marian Kočnertól azért, hogy a pénzügyi igazgatóság ne küldjön rá adóellenőröket. Marian Kočner a felvételen azt mondja, hogy nem akar sokat fizetni, mivel állítólag már megállapodott Robert Fico (Smer) volt kormányfővel. Az is elhangzik, hogy Marian Kočner állítólag olyan svájci okiratokat is hamisított, amelyek közvetlenül a volt főügyész címére érkeztek.

A Pénzügyi Igazgatóság elutasítja, hogy bármilyen "külső szubjektum" hatással lett volna az általa indított vizsgálatokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?