Trükközés a parkolókártyával

parkolás
Pozsony |

A szigorú bírságok, a fenyegető szabadságvesztés ellenére is mind gyakoribbak a súlyos egészségkárosodott személyeknek (ZŤP) kiállított parkolókártyákkal való visszaélések. Megtudtuk, a rendőrség és az érintett hivatalok sem viszik túlzásba az ellenőrzéseket, holott a rászorulóknak komoly problémát jelent, ha nem tudják autójukat a kijelölt parkolóhelyen leállítani. 

A fővárosi szociális ügyi hivatalban nyílt titokként kezelik, hogy egyre többen használnak hamis, a mozgássérültek számára kiállított parkolókártyákat, hogy ezzel megspórolják a parkolódíjakat, vagy hogy előnyösebb helyen tudják leállítani gépjárművüket. Az ügyben megkerestük munka- és szociális ügyi minisztériumot és az országos rendőrséget is, de nincsenek pontos adataik arról, évente mennyi visszaélés történik a mozgássérültek számára kiállított parkolókártyákkal. Hozzátették, azt sem tudják, mennyi hamis igazolvány lehet forgalomban. 

Keszegh Béla, Komárom polgármestere úgy nyilatkozott, nehéz felmérni, hányan élnek vissza az igazolvánnyal. „Nem nagyon volt alapja annak, hogy ezzel különösképpen foglalkoznunk kellett volna” – mondta a polgármester, hozzátette, nehéz a jogtalanul használt vagy a hamis igazolványok ellenőrzése. 

A gyakorlat viszont azt igazolja, hogy vannak helyek, ahol a kártyákkal, illetve a parkolóhelyekkel való visszaélés reális problémát jelent. Erről számolt be lapunknak Slezák Erika is, aki 16 éves autista fia részére még tíz évvel ezelőtt váltotta ki a parkolókártyát, mivel az orvosok szerint a fiúnak nem tennének jót a tömegközlekedésen ért ingerek. „Hiába szólunk egy hölgynek, akiről tudjuk, hogy nincsen parkolókártyája, akkor is mindig odaáll, mivel közel akar lenni a bejárathoz” – nyilatkozta lapunknak az édesanya, azzal, hogy ebben az adott parkolóban csak egy mozgássérültek számára kijelölt parkolóhely van. Elmondásai alapján indokolatlanul nem szokta használni a kártyát, és a szóban forgó parkolóban is megoldja kijelölt parkolóhely nélkül, de hozzáteszi, hogy ha közelebb állhatna a bejárathoz, jobban ráláthatna az autóban váró fiára. Slezák Erika szavai alapján az is elképzelhető, hogy az érintett hölgy azóta már „szerzett” magának kártyát. 

A minisztérium arról tájékoztatott, hogy a mozgássérülteknek járó parkolási igazolvány nem jár automatikusan mindenkinek, aki rendelkezik egészségkárosultaknak járó igazolvánnyal is. A parkolókártya csak azoknak jár, akik több mint egy évig fognak nehezebb szintű egészségügyi problémával küzdeni. 

A minisztérium arra hívta fel a figyelmet, hogy az országban kiállított kártyák megfelelnek az uniós normáknak, s ennek köszönhetően ezeket a többi tagállamban is használni lehet, viszont a kártyák ellenőrzése már nem az ő feladatuk. A rendőrség ellenőrizhet és büntetheti is a szabálysértőket, de mint megtudtuk, különböző okoknál fogva ezt sem viszik túlzásba az egyenruhások.

parkolas

Csiba Tibor, a dunaszerdahelyi városi rendőrparancsnok lapunknak elmondta, ők csak azt tudják ellenőrizni, hogy a mozgássérültek számára kijelölt parkolóhelyeken olyan autó áll-e, amely rendelkezik igazolvánnyal. „Mi csak azt látjuk, kinek van kártyája és kinek nincs. Az, hogy jogosult-e a kártyára, azt mi nem tudjuk” – nyilatkozta Csiba, hozzátéve, jelentősen gátolja az ellenőrzést, hogy nincs hozzáférésük a teljes adatbázishoz, amiből meg tudnák állapítani, hogy egy kártya hamis-e vagy sem. Arra pedig nincs kapacitásuk, hogy ellenőrizzék, jogosultak-e a kártyát használók az igazolványra. „Ha minden autónál várnánk, mikor jön oda a tulajdonos, hogy lássuk, jogosan van-e kártyája vagy sem, akkor csak ezzel foglalkoznának az emberek. Elszórtan ugyan előfordulhat, hogy épp akkor jön oda a tulaj, mikor ott vannak a rendőrök is, de ez tényleg ritkaság” – zárta a rendőrparancsnok. 

parkolas

Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának munkatársa lapunknak elmondta, nincsenek speciális adataik a mozgássérülteknek kiállított parkolókártyákkal kapcsolatban. Elmondta, hogy a kártyát mindig jól látható helyen kell elhelyezni, hogy az ellenőrzés során látszódjon az igazolvány száma, valamint a hivatal, amely azt kiadta és az érvényességi idő. 

Aki kártya nélkül parkol a mozgássérülteknek elkülönített helyen, az 300 eurós büntetést kaphat, és a jogosítványát két évre bevonhatják. A hamis kártya használata már okirat-hamisításnak számít, amiért már kétéves szabadságvesztés fenyeget.

Érdekes

Jelezze az Új Szónak!

Kedves olvasónk, ha ön is találkozott a ZŤP-parkolókártyákkal kapcsolatos visszaéléssel, kérjük, ossza meg velünk:
E-mail: hajnalka.szalayova@ujszo.com
Postai levelezőcím: Duel Press Kft., Új Szó szerkesztősége (Szalay Hajnalka), P.O. Box 222, 830 00 Bratislava 3

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?