Érsekújvár: Továbbra is válságos a buszbalesetben megsérült fiú állapota

Érsekújvár: Továbbra is válságos a buszbalesetben megsérült fiú állapota
Érsekújvár |

Az érsekújvári egyetemi kórházból már hazaengedtek négy pácienst, akiket a múlt heti tragikus baleset után vittek be. Ján Baček, a kórház szóvivője elmondta: olyan páciensekről van szó, akik közepesen súlyos, vagy könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Az ötödik sérült, akit a baleseti sebészeten ápoltak, hétfőn kontrollvizsgálaton vesz részt, kedden pedig hazaengedhetik.

A hatodik páciens, aki a legsúlyosabb sérüléseket szenvedte, mesterséges altatásban van. Az állapota továbbra is válságos, ezért az aneszteziológiai és intenzív betegellátó osztályon marad, közölte Baček.

A tragikus baleset, melynek következtében tizenketten meghaltak, köztük négy kiskorú, szerdán, november 13-án történt az I/65 jelzésű autóúton, Nyitra és Aranyosmarót között. Egy autóbusz és egy teherautó ütközött össze. A buszban főleg fiatalok utaztak, akik az iskolából tartottak hazafelé. A 12 áldozaton kívül további 20 személy megsérült, hárman súlyosan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?