Hazaengedték az arc nélkül született gyermeket

2015 első hazai babája Pozsonyban született meg

Pedig az orvosok úgy sejtették, csak órákat élhet meg.

Október végén a közvélemény nyomására a portugál orvosi kamara felfüggesztett állásából egy nőgyógyászt, akinek hanyagságából arc nélküli gyermek született egy setúbali kórházban. A nőgyógyászt a szülők jelentették fel, akik csak a kis Rodrigo október 7-i világra jöttekor tudták meg, hogy gyermekük torzszülött, hiányzik az orra és a szeme, és koponyájának egy része is.

A csecsemőt 40 nap után kiengedték a kórházból, miután az orvosok nagyon kis esélyt jósoltak neki a túlélésre, mivel létfontosságú érzékszervek hiányoznak a testéről. Ennek következtében nincs hallása, és agyának egyes részei is hibásan működnek. A szakemberek úgy gondolták, mindössze pár órát élhet meg a gyermek. Ugyan a légzéssel még nehézségei vannak, de úgy tűnik, hogy az állapota javul. A szülők bizakodóak azzal kapcsolatban, hogy a kisfiú idővel megerősödhet.

Az orvost, Artur Carvalhót fél évre tiltotta el hivatása gyakorlásától az orvoskamara fegyelmi bizottsága. Vizsgálatot indított az ügyben az igazságszolgáltatás is. A feljelentett nőgyógyász egy setúbali magánklinikán gondozta a várandós mamát, akinek esetében a három előírt ultrahangvizsgálat alkalmával sem talált problémát. Amikor a szülők kifejezett kívánságára a terhesség hatodik hónapjában elvégzett vizsgálat alkalmával lehetséges anomáliát fedezett fel, elbagatellizálta az ügyet, azt mondva a szülőknek, olykor előfordul, hogy az arc bizonyos részei nem láthatók a felvételen.

Nem ez az első eset, hogy az orvoskamara foglalkozni kényszerül a nőgyógyásszal: 2013 óta hat alkalommal tettek ellene panaszt a betegek.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?