Hiába vezettek, végül simán kikaptak a szlovákok Horvátországban

vlasic

A szlovák labdarúgó-válogatott ugyan Boženík révén vezetést szerzett Rijekában a horvátok elleni Eb-selejtezőn, a második félidőben azonban a hazaiak ellentmondást nem tűrően megfordították a meccset, és végül 3:1-re nyertek. Horvátország ezzel kijutott az Eb-re.

A meccs előtti napon még az a veszély is fennállt, hogy el kell halasztani a találkozót a Rijekát sújtó sűrű esőzések és viharos szél miatt, de végül játékra alkalmas volt a pálya.

A horvát kezdőcsapatból eltiltás miatt hiányzott a Lovren, Vida középhátvéd-kettős. Pavel Hapal összeállításában nem volt meglepetés, Škriniar mellett a védelem tengelyében Vavro kapott helyet, aki az előző selejtezőn eltiltás miatt nem játszhatott, középcsatárként pedig ismét Boženík kapott esélyt.

A horvátok az előző három selejtezőjükön már az első negyedórában gólt lőttek, a szlovákok ellen azonban csak a 20. percben kerültek először helyzetbe: Petkovic egy beívelés után üresen kapta a labdát, de nem tudta irányítani. Nem sokkal később Vlasic fejesét Dúbravka védte.

Az első fél órában a horvátok irányítottak, sokkal többet birtokolták a labdát. A szlovákoknál először Pekarík iramodott meg, az ő lövéséből még nem született gól, de jött Lobotka kényszerítője Boženíkkal, Lobotka a bal oldalról adott be félmagasan, a berobbanó Boženík pedig Pericet megelőzve a hálóba pöckölte a labdát – 0:1.

Négy perccel később Rebic beadása után Perisic egyenlíthetett volna, de a fejesét Dúbravka reflexszerűen kiütötte. A szlovák kapus Petkovic lövésénél is nagyot védett. A szünet előtt még a nagy kedvvel játszó Boženíknak is volt egy ígéretes lövése, amit Livakovic szögletre ütött.

Érdekes

Horvátország–Szlovákia 3:1 (0:1)

Góllövők: Vlasic (56.), Petkovic (60.), Perisic (74.), ill. Boženík (32.)

Sárga lap: Caleta-Car, Rebic, ill. Mak.

Piros lap: Mak (66.).

Játékvezető: Turpin (francia).

HORVÁTORSZÁG: Livakovic–Jedvaj, Caleta-Car, Peric, Barisic–Modric, Brozovic–Rebic (54. Brekalo), Vlasic (75. Kovacic), Perisic (81. Orsic)–Petkovic.

SZLOVÁKIA: Dúbravka–Pekarík, Škriniar, Vavro, Hancko–Kucka (79. Hrošovský), Lobotka, Hamšík–Rusnák (63. Haraslín), Boženík (72: Ďuriš), Mak.

A második félidőben már zuhogott az eső, a horvátok pedig nagy elszántsággal futottak ki a gyepre a szünet után. Az 56. percben Vlasic egy szlovák labdavesztés után 17 méterről lapos lövéssel egyenlített – 1:1, négy percen belül pedig fordítottak is a hazaiak: Modric szöglete után Petkovic fejelt a hálóba – 2:1.

A szlovákok még nehezebb helyzetbe kerültek, mert Mak teljesen feleslegesen szabálytalankodott a pálya közepén, és megkapta második sárgáját.

Az újabb horvát gól pedig nem váratott sokat magára: a balhátvéd Barisic kemény visszapasszát Perisic bombázta a hálóba – 3:1.

Győzelmükkel a horvátok kijutottak a 2020-as Európa-bajnokságra, a szlovákoknak már nincs a saját kezükben a sorsuk. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?