Felújítják a nagymegyeri kultúrház tetejét

Nagymegyer
Nagymegyer |

Lecserélik a városi művelődési központ tetejét a csallóközi fürdővárosban. Évek óta beázott a központban lévő épület, az év elején a színházteremben keletkezett hibákat is kijavítják.

A napokban elkezdtek dolgozni a kultúrház tetején, az esős idő némileg hátráltatta a munkát. Gútay László, a kultúrház igazgatója elmondta, az intézmény programjait nem befolyásolja a tetőcsere. „Elöregedett a tető, elavultak a tömítések. Ha rendezvényünk, vagy előadásunk van, akkor nem fognak kopácsolni a munkások. A rendezvényeket a program szerint megvalósítjuk” – közölte az igazgató. Gútay Lászlótól megtudtuk, hogy a nyári esők a színházteremben is kárt tettek. A beázás miatt felpúposodott a parkett, hamarosan ezeket a hibákat is kijavítják. „A magas színházteremet csak állásszerkezettel lehet kifesteni, a lépcsőzetes ülésszerkezet is problémát okoz. A tervek szerint január elején a terem kifestésével folytatjuk a munkát, utána kijavítják a parkettát” – folytatta az igazgató. A parkettet lecsiszolják és újralakkozzák, emiatt legalább két hétig nem lehet rálépni. Korábban a kisebb javításokat is az év végi ünnepekre időzítették, most azonban a nagyobb beruházás miatt későbbre halasztották a renoválást. Sok rendezvény van a kultúrházban. „Előadásokat tartunk, itt próbálnak a művészeti együttesek, gyűléseknek, énekkari találkozóknak is helyet adunk a kultúrházban” – mondta Gútay. A hó végén színházi előadásra várják a vendégeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?