Nyitra megye támogatást nyújt a buszbalesetben érintett iskolának

Nyitra megye támogatást nyújt a buszbalesetben érintett iskolának
Nyitra |

A megyei önkormányzat segítséget nyújt a nyitrai Műszaki és Szolgáltatóipari Szakközépiskolának, amelynek négy diákja meghalt, több tanulója pedig megsérült a szerdai autóbusz-baleseteben.

Milan Belica megyeelnök csütörtökön személyesen fejezte ki részvétét Dana Kročkovának, az iskola igazgatójának.

„Megrázó volt hallani tőle, hogy az egyik diáklány, akit könnyebb sérülésekkel kórházban kezelnek, mindkét szülőjét elveszítette a szerdai balesetben. Rajta kívül még egy súlyos, és egy könnyebb sérüléseket szenvedett diákjuk van kórházban”

– mondta Oľga Prekopová megyei szóvivő.

Az iskola fenntartója a megyei önkormányzat, és gondoskodott róla, hogy a diákokkal pszichológusok foglalkozzanak.

„Az igazgatónőt is mélyen megrázták a történtek. Felajánlottuk az iskolának, hogy anyagi más egyéb szükséges segítséget is nyújtunk számára” – jelentette ki Milan Belica megyeielnök.

A megyei hivatal alkalmazottai közül sokan elmentek vért adni, hogy így segítség a sérültek ellátását, tette hozzá a megyei szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?