Újabb 3,2 milliárd hamis felhasználói fiókot törölt a Facebook

A Facebook letiltotta a mianmari rohingja felkelőket

A Facebook 3,2 milliárd hamis felhasználói fiókot törölt idén április és szeptember között – jelentette szerdán a közösségi oldalt működtető cég a tartalmak szabályozásáról kiadott legfrissebb jelentésében.

Ez több mint kétszerese a tavalyi év megfelelő időszakában törölt fiókoknak. A cég most először azt is nyilvánosságra hozta, hogy hány oldalt törölt az Instagram képmegosztó rendszerből, amely egyre nagyobb fejtörést okoz a hamis hírek terjedését figyelő kutatóknak.

Gyermekpornográfiával kapcsolatos vagy gyerekek szexuális kihasználását bemutató tételekből 11,6 milliót semmisítettek meg a Facebookon és 754 ezret az Instagramon csak az idei harmadik negyedévben.

A Facebook most először kitért arra is, hogy nagyjából 2,5 millió olyan bejegyzést semmisítettek meg, amely öngyilkosságra vagy öncsonkításra buzdított.

A nyilvánosságra hozott adatok szerint az év eleje óta összesen 5,4 milliárd olyan fiókot töröltek, amelyben hamis vagy abuzív tartalmat észleltek. Ez az adat egy évvel korábban 2,1 milliárd volt.

Közlése szerint a cég már nagy arányban „proaktív”, automatikus felismerő eszközöket használ a hamis felhasználói fiókok elleni küzdelemben.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?