Megbénult a közlekedés a Vág-hídon

Komárom
Komárom |

Állandósultak a dugók a Vág-hídon. A Vág-híd állapota már a nyári hónapok óta állandóan közbeszéd témája Komáromban és környékén, de a mostanihoz hasonló torlódásokkal eddig még nem szembesültek a régióbeliek.

A napokban folyamatosan több kilométeres kocsisor torlódik fel a 64-es út Komáromot megelőző szakaszán Kisizsa, Téglagyár és Gyulamajor városrészek mentén. A Vág-híd állapota és a bevezetett sebességkorlátozás miatt az Ógyalla és Izsa irányából érkező gépkocsik csak lépésben tudnak áthaladni a hídon. Egyes beszámolók szerint vannak, akik majdnem egy órán át várakoznak, mielőtt áthajtanának a hídon. Torlódás nem csak a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején keletkezik. A hídon, amely Komárom egyetlen bejárata a Vág és Garam köze felől, az elmúlt hónapokban súly- és sebességkorlátozást vezettek be. A tervek szerint jövő évben kezdődik meg a felújítása.

Több száz vélemény érkezett a közösségi média oldalain azokra a hírekre, amelyek a dugókról és a híd állapotáról szólnak. Többen állítják, csaknem egy órán át álltak a dugóban, és a munkából is elkéstek a torlódás miatt. Egyre többen vetik fel a tüntetés ötletét is. Az ügyben több illetékes szerv véleményét is kikértük.

Karolína Ducká, a közlekedésügyi minisztérium szóvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy az aládúcolás kivitelezőjével a tervek szerint még e hónapban alá kellene írni a szerződést, az aládúcolásra pedig minden bizonnyal jövő év tavaszán kerül sor. 

Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője arra a kérdésre, hogy a rendőrség milyen módon tervezi a közlekedési helyzet normalizálását, azt válaszolta, a híd állapotáról és javításáról az állami közútkezelő vállalat gondoskodik, s a vállalat lépéseitől függ a közlekedési helyzet alakulása. A közútkezelőtől lapzártánkig nem érkezett válasz. 

Csenger Tibor (MKP), Nyitra megye közlekedési bizottságának tagja is csak később reagál. 

Az illetékes szervek a hidak állapotát minősítő hetes fokozatú skálán hatosnak, tehát nagyon rossz állapotban levőnek minősítették a Vág-hidat. Roman Žembera, a Szlovák Közútkezelő Vállalat igazgatója és Érsek Árpád (Híd) közlekedésügyi miniszter szeptemberben elképzelhetőnek tartotta, hogy már idén novemberben megvalósuljon a híd aládúcolása, amely előfeltétele a teljes felújításnak és a forgalom normalizálásának.

 A mostani gondok nem függetlenek Komárom környékének több más közlekedési problémájától sem. A már évek óta veszélyes izsai kereszteződésből a torlódások következtében csak nehezen tudnak kihajtani az autósok. Az egész várost megkerülő elterelőútra pedig az óvatos becslések szerint is még egy évtizedet kell várni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?