Kilopták és hamisítványokkal helyettesítették egy győri múzeum éremgyűjteményét

muzeum

Már régóta hamisítványt állítanak ki a győri múzeumban – az eredeti érméket ellopták.

Hónapokon keresztül hamis gyűjteményt állíthatott ki az egyik győri múzeum – a tárlat eredeti darabjait ugyanis kilopták az épületből, erősítette meg az Index információit a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A hatóság tájékoztatása szerint különösen nagy értékre elkövetett lopás gyanújának bűntette miatt ismeretlen tettes ellen nyomoznak. A lap azt írja, egyelőre nem tudni, hogy mikor cserélhették ki a hamis darabokra a műkincseket.

Gál Katalin, a Győri Főügyészség szóvivője az Indexnek azt mondta, hogy

maga a nyomozás fél éve tart, és az ügyészség jogsegély kapcsolatban áll az uniós országokkal.

A lap úgy tudja, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gyűjteményének eredeti darabjai ugyanis már több külföldi aukción is megfordultak. Egyes aukciókon több tízmillió forintos tételek is szerepeltek, tették hozzá.

Ebből pedig az következik, hogy akár már évekkel ezelőtt is hamisra cserélhették az aranyat.

A rendőrség a nyomozás során már lefoglalta a múzeum egyébként 500 millió forint értékű hamis éremgyűjteményét.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?