Ne adjon esélyt a prosztataráknak!

prosztata

Évente több mint 2000 új prosztatarákot diagnosztizálnak Szlovákiában, főleg az 50 évnél idősebb férfiak között. Bár ez a leggyakoribb daganatos „férfibetegség”, a fájdalmatlan és néhány másodpercig tartó szűrővizsgálatot sokan hanyagolják.

„Szlovákiában a prosztatarákos esetek 14 százalékát előrehaladott stádiumában fedezzük fel, amikor a kilátások nem túl kedvezőek, a gyógyulás esélye pedig kicsi. Ez azzal magyarázható, hogy a férfiak nem szívesen beszélnek bajaikról, és ezért nem is járnak szűrővizsgálatra” - hangsúlyozta dr. Ivan Minčík, a Szlovák Urológiai Társaság elnöke. Pedig a korai diagnosztikának és a kezelés új lehetőségeinek köszönhetően nagy a teljes gyógyulás esélye.

A szűrővizsgálat segíti korai stádiumban felfedezni a betegséget és ezzel megmenteni a beteg életét. Ha későn jön a beteg, akkor már csak lassítani tudjuk a kóros folyamatot, megállítani nem

– tette hozzá, és külön kiemelte a partner szerepét, mondván, ha a férfi magától nem megy el az urológushoz, a partnernek kell rávennie erre. Az is megoldás, ha elkíséri a szűrővizsgálatra.

Egy nemrég végzett nemzetközi felmérés szerint a férfiak nagy része azt sem tudja, mi a prosztata, és hogy hol helyezkedik el. Ismétlésképpen: a prosztata dió nagyságú mirigy, amely közvetlenül a húgyhólyag alatt helyezkedik el. Az ejakulátum alapját képező váladékot termeli. Ha az apának vagy a testvérnek prosztatarákja volt, ne halogassa a szűrővizsgálatot, s ne várja meg, míg betölti 50. életévét, mert ön már 40 évesen jogosult a szűrővizsgálatra, ugyanis a prosztatarákra való hajlam örökölhető.

Érdekes

A leggyakoribb tévhitek

  • Nem vagyok még öreg, nem lehetek rákos. A korral ugyan nagyobb a veszély, de prosztatarákja fiatal férfinak is lehet.
  • A prosztatarák nem gyakori betegség, csak véletlenül kapnám meg. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy ez tévhit. A prosztatarák a férfiak legelterjedtebb daganatos betegsége.
  • Ha meggyógyulok, impotens leszek. Tévhit. Az ugyan igaz, hogy a prosztatarák merevedési problémákat okozhat, de ezek általában átmenetiek.
  • Ha prosztatanagyobbodásom van, rákos is vagyok. Nem igaz. Néha viszont a kettő egyszerre jelentkezik. A ráknak és a prosztatanagyobbodásnak hasonlók a tünetei. Bízza szakemberre, hogy eldöntse, miről van szó.

Ha az orvos a kivizsgáláskor fontosnak látja, vért vesz a betegtől, hogy megtudja a prosztata specifikus antigén (PSA) szintjét. Egy fehérjéről van szó, amelyet a prosztata mirigyhám sejtjei termelnek. Az egészséges prosztatából csak kis mennyiségű PSA kerül a vérbe, és csak a prosztata különféle megbetegedései során nő meg a szintje. Nem csak rosszindulatú elfajuláskor mérhető magasabb PSA-szint. Hátterében jóindulatú prosztatanagyobbodás vagy -gyulladás is állhat. Az egészséges férfiak PSAszintje alacsonyabb, mint 4 ng/ ml. Az ennél magasabb, de 10 ng/ ml-nél alacsonyabb szint még nem feltétlenül utal prosztatarákra. A kor előrehaladtával egyébként egészséges prosztata esetén is magasabb lehet a PSA szintje.

„10 ng/ml feletti értéknél már indokolt a szövetminta, de akkor sem lehet nyugodt az ember, ha az eredmény negatív, ugyanis előfordulhat, hogy a prosztatának nem abból a részéből vették a mintát, ahol esetleg rákos burjánzás van. Ilyenkor altatásban, több szúrással végzik el a szövetmintavételt, így próbálják kideríteni a magas PSAérték okát” – pontosított dr. Ivan Minčík. Arra a kérdésre, hogy a kerékpározásnak van-e negatív hatása a prosztata állapotára, azt válaszolta, hogy folynak kutatások erről a kérdésről, de eddig még nincs rá bizonyíték, hogy ez a népszerű sport elősegítené a prosztatanagyobbodás vagy a prosztatarák kifejlődését.
November a prosztatarák elleni küzdelem hónapja. A Movember elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez Szlovákia idén a Dal som to kampánnyal csatlakozott, amelynek jelképe a bajusz. A jégkorongozók után idén Tomi Kid Kovács, a népszerű ökölvívó is csatlakozott az akcióhoz. Arra buzdítja a férfiakat, hogy győzzék le félelmüket, menjenek el szűrővizsgálatra, s ne adjanak esélyt a prosztataráknak.

Egy nemrég végzett nemzetközi felmérés szerint a férfiak nagy része azt sem tudja, mi a prosztata...

(kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?