Divat lett a saját márkás áru

áruház
Pozsony |

A szlovákiai üzletláncokban egyre több a saját márkás termék, arányuk a mérések kezdete óta, vagyis hét éve nem volt olyan magas, mint manapság. Az élelmiszergyártók szerint azonban a külföldi termékek ebben a szegmensben is egyre inkább kiszorítják a hazaiakat. 

Az üzletláncokban a saját márkás termékek aránya idén meghaladta a 25%-ot, vagyis gyakorlatilag minden negyedik termék ilyen – derül ki a Go4insight piackutató ügynökség legfrissebb felméréséből, amelyet a Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS) megbízásából végzett el. A saját márkás termék fogalma alatt olyan árut értenek, amelyen az üzletlánc a saját védjegyét, márkáját tünteti fel. Az üzletlánc ilyen esetben szerződésben kötelezi a beszállítót a termék speciális csomagolására, ami azt jelenti, hogy a beszállító nem tüntetheti fel a saját emblémáját, szóvédjegyét a csomagoláson, csupán a cég nevét, de azt is olyan kicsi betűmérettel, hogy a vásárló csak akkor veszi észre, ha kimondottan azt keresi. Így a vevő a terméket a kereskedő termékének véli, és a tényleges előállítóról nem is tud, vagy ez közömbös számára. 

Míg a hazai üzletláncokban a saját márkás termékek aránya 2015-ben átlagosan 20% körül mozgott, mára ez a már említett 25% fölé kúszott, az egyes üzletláncok között azonban látványos különbségek vannak. 

Az éllovas egyértelműen a Lidl, ahol az ilyen termékek aránya eléri az 56%-ot, a többiek a közelébe sem érnek. A második helyen a Kaufland és a Coop Jednota található, mindkettőben nagyjából 23% az ilyen termékek aránya, míg a sereghajtó a CBA, alig 13%-kal. A termékcsoportok szempontjából az üzletláncokban leginkább a tejet árusítják saját márkás csomagolásban, ebben a szegmensben az ilyen termékek aránya megközelíti a 70%-ot. A csomagolt, fagyasztott húsoknál ez 42, a konzerveknél 40, a tésztáknál pedig 39%. A boroknak ugyanakkor csupán a 6, a tömény alkoholnak pedig a 9%-a saját márkás termék. 

„Ami igazán aggasztó, hogy a külföldi saját márkás termékek fokozatosan kiszorítják a hazai márkás élelmiszert” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Daniel Poturnay, a PKS elnöke. A most közzétett felmérés szerint a külföldön gyártott saját márkás termékek aránya 18, míg a hazaiaké csupán 7% körül mozog. A Lidl által kínált termékek 51%-a például külföldön gyártott saját márkás termék, és a Kaufland is főként a külföldi gyártókat részesíti előnyben. Poturnay szerint a Coop Jednota az egyedüli olyan üzletlánc, amelyben a saját márkás termékek többsége szlovákiai gyártóktól származik.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?