Evo Morales bejelentette, hogy új választások lesznek Bolíviában

Evo Morales

A választások megismétlését és új választási bizottság felállítását jelentette be vasárnap Evo Morales bolíviai államfő nem sokkal az után, hogy kormányellenes tüntetők elfoglalták két állami médium épületét Bolíviában, és munkahelyük elhagyására kényszerítették az alkalmazottakat.

A döntést Morales az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) szintén vasárnap közzétett közleményével indokolta, amely szerint az október 20-i elnökválasztáson „nyilvánvaló szabálytalanságok” történtek.

A dél-amerikai országban három hete zajlanak tüntetések és összecsapások, ellenzéki csoportok szerint Morales csalással nyerte meg az elnökválasztást, és ezért a lemondását követelik.

A Morales-ellenes tüntetők a hét végén megszállták a Bolivia TV és a Radio Patria Nueva közös épületét is.

„Megfenyegettek, majd erőszakosan kizavartak bennünket az épület elé” – mondta Ivan Maldonado, a Patria Nueva rádió igazgatója. Az AFP francia hírügynökség szerint a tüntetők mintegy 300-an voltak, az épületből kiűzött alkalmazottak pedig néhány tucatnyian. Mindkét médium csak zenét játszik azóta.

Az elnök szombaton elítélte a rádió- és tévészékház megszállóit.

„Azt mondják, a demokráciát védik, de úgy viselkednek, mint egy diktatúrában”

– jelentette ki a Twitteren.

Az államfő szombat esti sajtóértekezletén arra kérte a négy legnagyobb politikai pártot, hogy kötetlenül tárgyaljanak az ország megbékítéséről. A tárgyalásokra meghívta Ferenc pápát és több nemzetközi jogvédő szervezetet is.

Carlos Mesa, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője azonban visszautasította a meghívást. „Nincs miről tárgyalnunk Evo Moralesszel, mert elvesztette minden realitásérzékét” – mondta.

Elemzők szerint egy új veszély Morales hatalmára nézve a rendőrség megosztottsága. Sok rendőr az ellenzékiekkel szimpatizál. Követelik munkakörülményeik javítását, a rendőrfőkapitány lemondását, és azt, hogy a kormány ne használja őket politikai célokra. Már pénteken fellázadtak készenléti rendőrök három városban. Szombaton az elnöki palotánál posztoló rendőrök szabotálták a szolgálatot, elhagyták őrhelyüket. Csak a hadsereg elnöki gárdája maradt az épületben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?