Juhász Dósa Jánosé az Egressy-díj

hhh
Szepsi |

Juhász Dósa János újságíró, kultúraszervező kapta az Egressy Béni Fesztiváldíjat a tegnapi megnyitón. Az országos színjátszó fesztivál életműdíját a hazai magyar amatőr színjátszó mozgalomban végzett több évtizedes kiemelkedő tevékenységért, illetve az amatőr színjátszó versenyek szervezői munkájáért ítélik oda. 

A díjazottat, aki a zsűrizést betegség miatt lemondó Pásztó András helyett ült be idén a bíráló bizottságba, Havasi Péter újságíró, rendező méltatta, akivel annak idején közösen kezdték szervezni a falusi színjátszók országos seregszemléjét, a mai Egressy-fesztivál elődjét. 

„A régmúltban még élt a vándorszínészek küldetésének példája, az, amit ma mindannyian életben tartunk, kiegészítünk, és évről évre továbbadunk egy fiatalabb korosztálynak. Teszünk róla, hogy tudatosítsuk bennük, valójában milyen gazdag örökségnek a birtokosai. Mert akit egyszer megsuhint a színjátszás szele, az örömmel igyekszik saját életét is ehhez igazítani. Miért is tesszük ezt? Azért, amiért a szántóvető akkoris elveti a magot, ha rossz az idő, ha ellenség közelít, ha nem tudja, ki fog aratni. Mert vetni muszáj, ez az élet és megmaradás parancsa. Van egy közös kincsünk, s ez az anyanyelvünk, a magyar nyelv. Ezen álmodunk, szitkozódunk, imádkozunk és ezen a nyelven játszunk is. Ezt soha senki nem veheti el tőlünk, ezt csak mi magunk veszíthetjük el akkor, ha nem tanítjuk meg magyarul gyermekeinket, unokáinkat, hogy fennmaradjon a magyar nemzet”– hangzott el a méltatásban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?