Ötvenéves A Mézga család

dd

Ki hinné, hogy ötven év telt el a Mézga család első szériája óta? 1969-ben költözött be a magyar emberek szívébe ez a tipikusnak mondható, mégsem átlagos család. Időn és téren átívelő kalandjaikat azok is ismerik, akik akkor még meg sem születtek.

A jubileum alkalmából az Országos Rajzfilmünnep szervezői a magyar animáció zsenije, a 85 éve született Nepp József emléke előtt is tisztelegnek, aki rendezőként és íróként is részt vett a sorozat munkálataiban. 

November 15. és 17. között a magyar animációé lesz a főszerep 110 helyszínen – mozikban, művelődési házakban, könyvtárakban, iskolákban – terveznek vetítéseket és családi programokat, Nepp József alkotásaival a középpontban (A Mézga család mellett a Gusztáv-sorozat, az általa írt Macskafogó vagy első egész estés filmje, a Hófehér).

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy A Mézga család első négy részét már 1968-ban levetítette a Magyar Televízió, ám pénzhiány miatt a gyártás félbeszakadt. Szerencsére feltűnt a színen egy francia producer, aki pótolta a hiányzó összeget, így elkészülhetett a széria további kilenc része, amelyek 1969-ben kerültek képernyőre. A későbbiekben sem ment minden zökkenőmentesen, mivel a Pannónia Filmstúdió súlyos anyagi gondokkal küszködött. Ekkor jött a segítség Nepp József személyében, aki az Animációs Filmkészítők Nemzetközi Szervezetének tagjaként sorra intézte a külföldi bemutatókat, kapcsolatokat épített befolyásos producerekkel, forgalmazókkal, így készülhetett el a sorozat folytatása. 

A második szériát 1974-től láthattak a nézők, a harmadikat 1980-ban. A siker elképesztő volt, és nem csak Magyarországon. Németországban, Bulgáriában, Olaszországban, Franciaországban, de még Kubában is imádták a nézők, Csehszlovákiáról nem is beszélve. Az itteni közszolgálati tévé számtalanszor ismételte a sorozatot. Megkockáztatjuk, hogy A Mézga családnak köszönhetően döbbentek rá először a szlovákok, mennyire hasonló a két szomszédos nép mentalitása. Szerethető szereplőkkel találkozhattak, akik egy kicsit olyanok voltak, mint ők. Ugyanúgy civakodtak, álmodoztak, irigykedtek a szomszédra, „harcoltak” kamasz gyerekeikkel, kapaszkodtak létező és elképzelt szalmaszálakba annak érdekében, hogy felszínen maradjanak, boldoguljanak abban az élettérben, amely „a létező szocializmus” keretei között megadatott nekik. Ez utóbbi motívumokat olyan ügyesen csempészték az alkotók a történetbe, hogy a cenzorok szeme sem rebbent. 
A sok humorral tűzdelt alapszituáció önmagában persze nem lett volna elég mesebeli szál nélkül. Aladár, a zseniális képességekkel megáldott kisfiú különböző készülékeket bütyköl, az űrbe utazik, 30. századból való leszármazottjával lép kapcsolatba, akitől különféle hasznos holmikat kap. A humoros helyzetek abból adódnak, hogy a család tagjai nem tudnak mit kezdeni ezekkel az eszközökkel, mert túl mohók, korlátoltak, kisstílűek hozzá. 

A szigorú, de kissé teszetosza Mézga Géza, jóságos, bár kissé hisztis felesége, Paula és a „tiszta gyagya” Kriszta szintén remek karakterek, kiszámítható reakciókkal, amelyek a jellemkomikum lehetőségeit aknázzák ki. Aladár képviseli a jövőt, leleményességével sorra menti a helyzeteket, neki köszönhetően menekül meg a család a nagyobb veszedelmektől. Nem csoda, hogy Aladár külön szériát kapott, amelyben már vitathatatlanul ő a főszereplő. 

A Mézga Aladár különös kalandjaiban a fiú éjszakánként saját készítésű űrhajójával és beszélni, olvasni tudó kutyájával minden részben más-más bolygóra utazik. Gyakran tapasztal olyan problémákat, amelyekkel ő maga is szembesül a Földön, és ezekből sokat tanul. A sci-fi-szál azért is forradalmi, mert a sorozat 1972-ben készült, öt évvel a Csillagok háborúja első része előtt, vagyis az alkotók ráéreztek valamire a nézők tudományos-fantasztikum igényét illetően. 

A Vakáción a Mézga család egy láthatatlan szereplőt is játékba hoz. Hufnágel Pisti, Paula első szerelme meghívja Mézgáékat Ausztráliába. Amikor megérkeznek, rendőrök kobozzák el a repülőjegyeiket. Fokozatosan kiderül, hogy Hufnágel Pisti nagy spekulátor, akit nemcsak Mézgáék szeretnének megtalálni, hanem a hatóságok is. Megpróbáltatások sora vár rájuk, első körben például úgy akarnak Floridába utazni, hogy bálákba bújva potyautasként feljutnak egy hajóra, amely azonban a Déli-sarkra megy. Aztán egy lakatlan szigetre kerülnek, átélnek földrengést, vulkánkitörést, találkoznak bennszülöttekkel, raboskodnak börtönben, ujjat húznak a maffiával – egy csomó olyan kalandban van részük, amelyek láttán a néző csak kapkodja a fejét. Az alaphelyzetek ismerősek a különböző műfajú kalandfilmekből, itt azonban humor és irónia kíséretében kapjuk meg őket, mintegy paródiaként, megspékelve a kelet-európai kisember hírhedt túlélési ösztönével. Minden részben feltűnik Máris szomszéd is, akinek az elején eladták az egyik Ausztráliába szóló repülőjegyüket, úgyhogy a „jószomszédi viszony” is tovább fejlődhet.
Érdemes újranézni ezt a sorozatot, mert semmit sem kopott az elmúlt ötven év során, sőt akár új rétegeket is felfedezhetünk benne. Boldog születésnapot, Mézga család!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?