Új életre kelnek a gyerekkori meseautók

A kisautók felújítása rengeteg időt, energiát is türelmet igényel, de a végeredmény magáért beszél
Szeszta (Cestice) |

Az idősebb generáció tagjai között valószínűleg kevesen vannak, akik ne emlékeznének a legendás pedálos Moszkvicsra, Csajkára vagy a Ladára. A szerencsésebbeknek volt is ilyenjük, ez azonban nem mindenkinek adatott meg. Bűdi László szesztai ezermester most éppen azért látott hozzá a kisautók felújításához, hogy egyik legnagyobb gyerekkori álmát váltsa valóra.

Valószínűleg nem mondunk újat azzal, hogy a pedálos autó régen is a tehetősebb gyerekek játéka volt, ugyanis a hetvenes-nyolcvanas években közel egy havi fizetést kellett leperkálni egy-egy ilyen meseautóért.

Volt várólista

Mégis volt rá igény, hiszen amikor a Moszkvics-gyár elkezdte a kisautók gyártását, a megrendelőknek egy ugyanolyan várólistára kellett feliratkozni, mint azoknak, akik egy valódi autót rendeltek meg. Ahogy azt a Kassához közeli Szesztán élő Bűdi László lapunknak elmesélte, gyerekként állandóan egy ilyen kisautóról álmodozott, de közel negyven évet kellett várnia arra, hogy egy saját darabbal büszkélkedhessen.

Gyerekkori emlékek

„Az én szüleim sajnos nem engedhették meg maguknak, hogy ilyen autót vegyenek nekem. Az első felújításra akkor kerítettem sort, amikor a hároméves kisfiamnak szereztem egy ilyen autót. Nagyon jó volt látni, hogy örömét leli benne, éppen ezért újabb darabokat vettem, hogy azokat is felújítsam. Számomra az is kimondottan fontos, hogy ezeket az autókat kétkezi munkával és tartós, minőségi anyagokból gyártották. Azt hiszem, hogy ezt nemcsak én, hanem a többiek is így látják, hiszen amikor végiggördül vele a fiam az utcán, sokan megfordulnak utánaˮ – nyilatkozta lapunknak az ezermester, aki szerint a felsoroltak mellett a kisautók által felelevenített gyerekkori emlékek is nagyon kedvesek számára. „Szerelés közben kicsit visszamegyek az idő- ben, mondhatni, egy kicsit újra gyereknek érzem magam. Visszajönnek a régi emlékek, hogy milyen jó volt annak idején, és az is nagyon jó, hogy mindezt tovább tudom adni a követ- kező generációnak. Látom, hogy a családomnak és a barátaimnak is tetszik, amit csinálok, de igazából a gyerekek örülnek a legjobbanˮ – mondta Bűdi László.

Szerelés közben kicsit visszamegyek az időben, mondhatni, egy kicsit újra gyereknek érzem magam.

Bűdi László

Hosszú folyamat

Mint kiderült, egy pedálos kisautó átfogó felújítása nagyjából két hétig tart, persze ez attól is függ, hogy az adott darab milyen állapotban van, és milyen alkatrészeket kell hozzá beszerezni. Mivel manapság már nem gyártanak ilyen autókat, a használt darabokat és az alkatrészeket ismerősökön keresztül vagy az internetes börzék segítségével szerzi be a mester. Az általa jelenleg csak hobbiként űzött renoválást szabadidejében, a családi házuk mögötti műhelyében végzi, melyet családja és barátai segítségével épített fel. „Nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen a hobbimat nemcsak a feleségem, hanem édesapám, öcsém és rengeteg barátom támogatja. A házunk mögötti műhely is nagyrészt az ő érdemük, sokat segítettek a létrehozásában. Jelenleg szabadidőmben dolgozok az autókon, de mivel a fiam már egyre nagyobb, igyekszek a családra fókuszálni. Ettől függetlenül megesik, hogy egy-egy projekt miatt naponta akár tíz órát vagyok a műhelyben. Jelenleg pusztán hobbi az egész, de mivel rengeteg fantáziát látok a felújításokban, azt a lehetőséget sem zárom ki, hogy a közeljövőben a napi betevőt is ezekkel a renoválásokkal keressem megˮ – zárta Bűdi László.

 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?