Keith Haring falfestménye ötmillió dollárt is érhet

fff
New York |

Akár ötmillió dollárért is elkelhet Keith Haring amerikai művész (1958 – 1990) egyik falfestménye a Bonhams jövő heti aukcióján.

A máig rendkívül népszerű amerikai pop-art és graffitiművész alkotása 1983–84 táján készült egy észak-manhattani katolikus ifjúsági központ számára. A lépcsőházi falfestményen 13 különböző figura szerepel Haring jellegzetes, képregény-szerű alakjai közül.

Mint Lisa De Simone, a Bonhams aukciósház szakértője elmondta: Haringnek annak idején volt néhány ismerőse, akik a katolikus ifjúsági intézménybe jártak, és gyakran szórakozott velük. Egy átmulatott éjszaka után festette fel a művet a lépcsőház falára: a lépcsősor mellé pingálta a táncoló alakok körvonalait. 

dd

Az intézmény később sokáig üresen állt, de most az egyház el akarja adni az ingatlant. A 25 méter hosszúságú falfestmény figuráit a falból kivágva, egyenként bocsátják árverésre november 13-án. Keith Haringtől ez az első falfestmény, amely kalapács alá kerül. 

Az 1990-ben, mindössze 31 évesen AIDS-ben elhunyt művész élete utolsó évtizedében tett szert nemzetközi ismertségre. Első egyéni kiállítása 1981-ben nagy sikert aratott, a következő évben már a Soho felkapott galérianegyedében állított ki, majd saját boltot nyitott, ahol a képeit hordozó pólókat, plakátokat, jelvényeket és mágneseket árultak. Eközben fontos nemzetközi kiállításokon is szerepelt, és számos köztéri munkát készített, a Times Square Spectacolor hirdetőtáblájára készített animációtól a színházak és klubok számára tervezett díszleteken és háttereken át a Swatch órák dizájnjáig. Ma már ritkábban bukkannak fel a piacon eredeti Haring-alkotások, ezért ér ilyen sokat a kalapács alá kerülő falfestmény.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?